Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Katona Kálmán szerint a választmány nem fogja támogatni Bokrost

Szombaton szavaz az MDF országos választmányának ülése a párt EP-listájáról. Katona Kálmán szerint a választmány nem fogja támogatni a Bokros vezette listát. Az ülésen részt vesz és felszólal Boross Péter is.

Megkezdődött az MDF országos választmányának ülése szombat délelőtt, melyen a küldöttek a párt EP-listájáról szavaznak.

Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője az ülés előtt arra a kérdésre, hogy a választmányi tagok megszavazzák-e a listát, úgy fogalmazott, nem szeretne jósolni, majd hozzátette: véleménye szerint nem fogják.

A politikus arra a kérdésre, hogy kilép-e a frakcióból, ha a választmány elfogadja a Bokros Lajos által vezetett listát, közölte: "nem vagyok én olyan kapkodós, mindenre aludni szoktam egyet". Hozzátette: abszolút optimista, a küldöttek bölcsességében bízik.

Thaisz Miklós, az IDF alelnöke az ülés előtt újságíróknak azt mondta, az Ifjúsági Demokrata Fórum nem támogatja az MDF elnöksége által előterjesztett listát, és ő maga fel is szólal majd a választmány előtt, hogy ezen álláspontját kifejtse.

A választmányi ülésre Boross Péter is eljött, és az MTI úgy tudja, ő is felszólal majd a tagok előtt.

Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője, elnökségi tag azt mondta, bármi legyen is a választmány döntése, az MDF-nek holnaptól azért kell küzdenie, hogy minimum egy képviselőt az Európai Parlamentbe juttasson.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×