Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Rokonaiknak játszottak ki bérlakásokat Hunvaldék a gyanú szerint

Az eddigiek mellett hivatali visszaéléssel is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros szocialista polgármesterét, illetve az SZDSZ-es Gál Györgyöt és Kardos Pétert.

Hivatali visszaéléssel is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt korábban letartóztatott Gál Györgyöt, a VII. kerület gazdasági és pénzügyi bizottságának volt vezetőjét és Kardos Pétert - mindketten helyi szabaddemokrata politikusok -, valamint Hunvald Györgyöt, a kerület szocialista polgármesterét.

A három személy a gyanú szerint - az eddigi ingatlanügyek mellett - 2006-ban és 2008-ban rokonaiknak, ismerőseiknek kerületi bérlakásokat utaltak ki, majd azonnali és kedvezményes vételi lehetőséget is biztosítottak nekik. Minderről a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Népszabadság számol be csütörtökön.

A keddi és szerdai kihallgatást követően közölték velük az újabb gyanút: egyes lakásügyekkel összefüggésben Gál és Hunvald három rendbeli, Kardos pedig egy rendbeli hivatali visszaélés bűntettét követte el.

Az érintettek ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült ügyben, amelyben az önkormányzatot majdnem egymilliárd forintos kár érte.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×