Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Terrorista-gyanús guantánamói foglyokat fogadhat be Magyarország

Egy-két egykori guantánamói foglyot fogadhat be Magyarország, a tárgyalások azonban még folynak. A foglyok magyarországi tartózkodási engedélyt kapnának, de menekült-státuszt nem. A Fidesz nem érti miért pont Magyarországnak kell befogadnia ilyen foglyokat.

Horváthné Fekszi Márta közölte: ha a parlamenti pártok is egyetértenek, és a kormány is úgy dönt, hogy Magyarország befogad egykori guantánamói foglyokat, akkor is csak egy-két rab érkezéséről lesz szó. Hozzátette: jelenleg 27 ember vár befogadásra Guantánamón.

Március 16-án az uniós bel- és igazságügyi biztos és a menekültügyi biztos, valamint a soros elnökséget adó Csehország belügyminisztere együtt látogat majd Washingtonba, ahol a guantánamói foglyok befogadásáról tárgyalnak majd - közölte az államtitkár. Magyarország szeretné megvárni ezeknek a tárgyalásoknak az eredményét - tette hozzá. A kormányzati döntés csak azután születik majd meg, hogy az Országgyűlés külügyi, valamint nemzetbiztonsági bizottsága is megtárgyalta a kérdést - mondta az államtitkár.

Az Európai Unióban egyelőre nincs egységes álláspont a kérdésben. A legutóbbi külügyminiszteri és belügyminiszteri tanácskozáson is csak abban értettek egyet a felek, hogy ez tagállami hatáskör. A kérdés azonban a schengeni határokon belüli szabad mozgás miatt a többi tagországra is hatással van - hangsúlyozta Horváthné Fekszi Márta.

A Magyarországra érkező guantanámói foglyok valószínűleg nem kapnak majd menekültstátuszt. Ehelyett olyan speciális státuszba kerülnének, amelynek segítségével kaphatnak magyarországi tartózkodási engedélyt és személyazonossági igazolványt, de úti okmányt nem. A hatóságok pedig rendszeresen ellenőriznék őket - mondta az államtitkár.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta: Orbán Viktor részvételével éppen ülésezett a Fidesz elnöki stábja, amikor értesültek az államtitkár bejelentéséről, és értetlenül álltak a hír előtt. Elsőre képtelen ötletnek tűnik, és nem is értjük miért merült fel, hogy pont Magyarországnak kellene befogadnia Guantánamón fogvatartott embereket - tette hozzá Szijjártó Péter.

Jan Krc, az amerikai nagykövetség sajtóattaséja kedden este az MTI-vel közölte, hogy újabb tárgyalást tartottak a guantánamói foglyok befogadásáról Budapesten. April H. Foley amerikai nagykövet és Horváthné Fekszi Márta kedden délután tárgyalt a guantánamói foglyok esetleges magyarországi befogadásáról. Ez volt a második hivatalos megbeszélés a felek között.

Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását, és a terrorizmussal gyanúsítottak kegyetlen módszerekkel történő kihallgatásának beszüntetését. Az elnök szakértői csapat felállítását is elrendelte, amelynek 30 napon belül javaslatot kell tennie a terrorizmussal gyanúsított emberek sorsára, elsősorban arra, hova kerüljenek a foglyok Guantánamo bezárásával.

Guantánamón jelenleg mintegy 250 embert tartanak elzárva a világtól. Sokuk már évek óta az amerikai börtöntábor lakója, néhányukat olyan módszerekkel vallatták, amelyek jogvédő csoportok szerint kínzással érnek fel.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×