Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyedi döntések alapján támogatja az Unió a rászoruló országokat

Brüsszelben elfogadták az Unió állam-, és kormányfői az állami támogatásokra vonatkozó kezdeményezést, de elvetették a közép-európai pénzügyi csomag létrehozását. Az eddigi vizsgálatok alapján nem gyújtogatás okozta az újabb tüzet Tatárszentgyörgyön. Olasz tudósok szerint Leonardo da Vinci egy fiatalkori önarcképét találták meg a mester egyik vázlatkönyvében. A nap hírösszefoglalója.

Brüsszelben elfogadták az unió állam-, és kormányfői az állami támogatásokra vonatkozó kezdeményezést. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kötetlen csúcstalálkozó után elmondta: a közös nyilatkozatban megfogalmazott elv lényege, hogy a bankok és cégek csak akkor kaphatnak központi segítséget, ha a támogatásokból nem zárják ki a más tagországban lévő leányvállalataikat. Az Unió soros elnöki tisztét betöltő Csehország kormányfője és az Európai Bizottság elnöke a tanácskozás után arról számolt be: elvetették azt a magyar kezdeményezést, hogy külön pénzügyi csomagot dolgozzanak ki az Unió közép- és kelet-európai tagállamainak megsegítésére. Mirek Topolánek és José Manuel Barroso hangsúlyozta: Brüsszel szükség esetén támogatja a rászoruló országokat, de minden kérést külön vizsgálnak meg. Hozzátették: egyetértés volt abban is, hogy nincs szükség az euróövezeti csatlakozás szabályainak módosítására. Mirek Topolánek szólt arról is, hogy uniós-amerikai csúcstalálkozó lesz április 5-én Prágában. Hozzátette: Barack Obama amerikai elnök elfogadta a meghívást.

A II. világháború vége óta példátlan módon a világgazdaság egésze recesszióban lesz az idén - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház legfrissebb előrejelzésében. A Centre for Economics and Business Research új prognózisa alapján idén olyan országok és térségek lesznek recesszióban, amelyek együtt a világgazdasági össztermék kétharmadát adják. Ennek következtében a szakemberek szerint a globális GDP-érték reálértékben 0,4 százalékkal csökken.

Az eddigi vizsgálatok alapján kizárható, hogy gyújtogatás okozta az újabb tüzet Tatárszentgyörgyön. A Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője a február 23-i kettős gyilkosság helyszíne közelében történt esetről az InfoRádióban közölte: a lángokat rövid időn belül eloltották, senki nem sérült meg. Zoltán Ferenc szerint elképzelhető, hogy elektromos hiba okozta a szombati tüzet. A Pest megyei faluban hétfőre virradóra egy 5 éves roma kisfiút és édesapját lőtték le ismeretlenek, miután feltehetően felgyújtották a házukat. A támadásban a család másik 3 tagja súlyosan megsérült.

30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a tavaly novemberi, 2 halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos gyilkosság 2 gyanúsítottját a városi bíróság. Az indoklás szerint fennáll a szökés, valamint a tanúk befolyásolásának, és a bizonyítékok eltüntetésének veszélye. A testvérpárt pénteken fogta el a rendőrség. Pécsett, a romák lakta családi házba november 18-án éjjel dobtak kézigránátot. A robbanásban a két szülő a helyszínen meghalt, 3 gyermekük közül kettő könnyebben megsérült.

Az előzetes adatok alapján érvényes és eredményes volt az M0-ás Duna-híd beruházásához kapcsolódó, úgynevezett kis híd ügyében tartott népszavazás Szigetmonostoron. A Pest megyei település alpolgármestere az InfoRádiónak elmondta: a nem hivatalos adatok szerint a részvételi arány 62 százalékos volt. Nádas Zsolt hozzátette: az előzetes eredmények alapján a voksolók 82 százaléka támogatta, hogy az önkormányzat ragaszkodjon a Szigetmonostort Szentendrével összekötő, közúti közlekedést biztosító autós híd megépítéséhez. Németországi bor nyerte a Millennium Bora címet a Pest megyei Önkormányzat borversenyén, amelyen 41 termelő 81 féle borral nevezett be. Az elismerést a Felsengartenkellerei Besigheim AG Reisling 2007 nevű bora érdemelte ki. A Pest Megye Bora kategóriában a legjobb rozénak, illetve a legjobb fehérbornak járó serleget is a ceglédi Kökény és Fia Családi Borászat kapta meg.

A decemberben eltűnt egyik horgász holttestét találták meg a Balatonban Szigligetnél. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta: a rendőrséget járókelők értesítették arról, hogy egy holttest van vízben. Hozzátette: a feltételezések szerint a másik fiatalember holtteste és csónakjuk is a közelben lehet, ezért a vízimentők hétfőn újabb kutatásba kezdenek.

Olasz tudósok szerint Leonardo da Vinci egy fiatalkori önarcképét találták meg a mester egyik vázlatkönyvében. Piero Angela a polihisztor madarak repüléséről készített feljegyzéseit tartalmazó kódexben vette észre az orr vonalát, majd szakértők segítségével felszínre hozták a szöveg alatt rejtőző rajzot. Carlo Pedretti, a kaliforniai egyetem szakértője már 1975-ben több cikket is írt a rejtőzködő portréról, amely a feltételezések szerint 1482 és 1489 között készülhetett.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×