Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tavaly nőtt a bűncselekmények száma Budapesten

Budapesten tavaly az előző évhez képest több mint öt százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, ezzel egyidejűleg a nyomozások eredményessége és a felderítési arány 3 százalékkal csökkent (45 , illetve 38,6 százalékra)

 Az összefoglaló bűnügyi statisztikai adatok szerint a 2007-es 99,3 ezerről több mint 104 ezer ismertté vált budapesti bűncselekmény között 11 százalékkal nőttek a vagyon elleni bűncselekmények, ezek száma mintegy 75 ezer.

A csaknem 38 ezer lopáson belül 18 ezer körüli a gépkocsikkal kapcsolatos. A zsebtolvajlások száma 14 százalékkal nőtt, és megközelítette a 4300-at.

A rablások száma több mint két százalékkal csökkent (1282). Magánlakásban közel 20 százalékkal kevesebb (58), utcán 4,9 százalékkal kevesebb (871) rablást követtek el. Nőtt a kereskedelmi, vendéglátóhelyi rablások (107) száma, a pénzintézetekben elkövetetteké viszont 17-ről 8-ra csökkent.

Gyakorlatilag szinten maradt a betöréses lopások száma, több mint 7500, a lakásbetöréseké viszont 2 százalékkal nőtt, 4500 lett. Ugyancsak nőtt 8 százalékkal a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma (932), az emberölések száma (27) pedig 59 százalékkal nőtt.

A vagyon elleni bűncselekmények 34 százalékát, a lopások mintegy 10 százalékát, a gépkocsilopások 2,6 százalékát, a zsebtolvajlások 3,5 százalékát, a lakásbetörések 9 százalékát, a rablások 49 százalékát, az emberölések elkövetőinek pedig mintegy 94 százalékát derítették fel.

Tavaly összességében 135 ezer büntetőeljárást kezdeményeztek, és közülük több mint 104 ezer esetben vált ismertté a bűncselekmény. A legtöbb büntetőeljárást, több mint 12 ezret a XIII. kerületben, a legkevesebbet, 1800-at a XVI. kerületben indították.

Több mint ötezer büntetőeljárás indult a VIII., a IX., a XI., a X., a XIV., a III. , az V., a II., a XX-XXIII. és a IV. kerületben. Az eredményességi mutatók alapján a kerületi rangsor élén a II. kerület áll a VII. és a XIX. kerület előtt. A tabella végén a XXI., a X. és a IX. kerület található.

A rendőrség és a határőrség integrációjával tavaly 8700-nál többen dolgoztak a BRFK-n, a szervezet létszámhiánya azonban továbbra is 1500 fő körüli. A szolgálat számára jelentős terhelést jelentettek tavaly is a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények biztosítási feladatai, ami a közlekedés segítésétől vont el járőröket.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×