Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem a közbiztonság, "a szubjektív biztonságérzet szállt el"

Turi András szerint nem igaz, hogy megbomlott a közbiztonság: a lakosság szubjektív biztonságérzete szállt el. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, ez csupán úgy orvosolható, hogy több rendőrt kell kiküldeni az utcára.

Õsz óta készül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban az a program, amelynek célja, hogy javuljon a közbiztonság azokban a kistérségekben, ahol nagyok az életszínvonalbeli különbségek a helybeliek között - mondta az InfoRádiónak a tárca rendészeti szakállamtitkára. Turi András hozzátette: a problémás területeken körzeti megbízott csoportokat és rendőrállomásokat hoznának létre.

A szakállamtitkár közölte: a rendőrségnek vannak belső tartalékai, emellett az egyszerre több település közbiztonságáért felelős egységek munkájában - megfelelő képzés után - munkanélküliek is részt vehetnének. Megjegyezte: a problémás térség közelében a tárca a Készenléti Rendőrség egy új, 150 fős bevetési osztályát állítja majd fel.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkára a rendőrségi állomány növelését szorgalmazó felvetésekre azt mondta: elegendőnek tartja a jelenleg szolgálatban lévő mintegy 42 ezer főt, és ez a létszám a rendészeti szakközépiskolásokkal illetve főiskolásokkal 43 ezerre bővíthető.

Tudjuk, hogy miskolci probléma nagyobb lett - jelentette ki Turi András annak kapcsán, hogy január végén Pásztor Albert, a helyi rendőrkapitány arról beszélt: a város a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, az elmúlt időszakban történt valamennyi (ilyen típusú) "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt".

A szakállamtitkár elismerte, hogy az egyik miskolci városrészbe beköltöztek olyan családok - valószínűleg egy bűncselekmény-sorozat nyomán -, amelyek az általános együttélési szokásoktól eltérően élnek, és nem fizetik a rezsit, sem a közös költséget. Hozzátette ugyanakkor: a város évek óta tűri, hogy területén egy nyomortelep létesült.

Turi András szerint nem igaz, hogy a közbiztonság megbomlott: szerinte "a szubjektív biztonságérzet szállt el". Mint mondta: ennek helyreállítása érdekében csak annyit lehet tenni, hogy több rendőrt küldenek az utcára. "Emellett kellenének szociális programok, emellett kellene munkahelyeket teremteni, de ezt a rendőrség sosem fogja tudni megtenni" - hangsúlyozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×