Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Eltöröltetné az MSZP a két hete élő jogszabályt

Az MSZP frakciója törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a vállalkozások 250 ezer forintos összeghatár felett csupán banki átutalással fizethessenek egymásnak - tájékoztatta az InfoRádiót Szanyi Tibor, a párt országgyűlési képviselője. A politikus szerint a korlát eltörlése egyfajta versenyhelyzetet is teremtene a pénzintézetek között.

Nagyon megnehezítette kis- és közepes vállalkozásoknak dolgát az a kormány által kezdeményezett törvénymódosítás, amely szerint a vállalatok 250 ezer forint felett csak banki átutalással fizethetnek egymásnak - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője.

Az MSZP országgyűlési frakciója most a szabály azonnali eltörléséért kezdeményez törvénymódosítást: részben, mert a vállalkozásoknak gondot okozott annak betartása, részben pedig, mert a gazdasági válság hatására megcsappant a vállalatok és a bankok közötti bizalom - tette hozzá a szocialista politikus.

Szanyi Tibor szerint kétségtelen, hogy a korlátozás megszüntetése miatt eggyel kevesebb eszköz szerepel a feketegazdaság ellen alkalmazható eszközök sorában, ugyanakkor aránytalanul sok gondot okozott a normálisan működő vállalkozásoknak.

A politikus elmondta: a képviselőcsoport a bankokkal és vállalkozásokkal egyeztetve szeretné elérni, hogy csökkenjen a készpénzforgalom - a pénzintézetekre bízzák a bankkártyás és az átutalásos fizetési módot.

A magyar bankok kétszer-háromszor akkora költségeket számítanak fel bizonyos tranzakciókra, mint a nyugat-európaiak - magyarázta Szanyi Tibor, hozzátéve: a módosítás hatására verseny is indulhat a pénzintézetek között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×