Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A szegények járhatnak rosszul az adóváltoztatásokkal

A portfolio.hu elemzője szerint a fizikai munkásokat, a bruttó 140 ezer forintot keresőket, a jövedelmüket felélőket sújtják majd leginkább a tervezett adóváltozások. Madár István úgy véli: akik fizetése meghaladja a minimálbér kétszeresét, több százezer forintot is spórolhatnak 2010-től.

Egy százalékkal növekednek azok adóterhei, akik a minimálbér, illetve annak kétszerese közötti összeget keresnek. Akik ennél többet kapnak, jobban járnak: az adósáv felfelé tolódása sokkal nagyobb mértékben könnyít a terheiken, mint amennyivel az 1-2 százalékkal emelkedő adókulcsok növelik azokat - mondta az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője a nyilvánosságra került adóváltozás-tervezet kapcsán.

Madár István hozzátette: a változtatások miatt a társadalom alsó rétegéhez tartozó, jellemzően fizikai munkából élő emberek veszítenek. Mivel az ő megtakarításuk kevés, az áfa emelése a teljes reáljövedelmükre hatással lesz majd, a helyzetüket pedig az is rontja, hogy a kormány eltörölni tervezi a még meglévő személyijövedelemadó-kedvezményeket.

Azok sem járnak jól, akik sokat vásárolnak a jövedékiadó-köteles termékekből, üzemanyagból, dohánytermékekből, alkoholos italokból - közölte a szakértő, megjegyezve: negatívan a körülbelül négymillió szja-fizető közül legalább kétmilliót érintenek majd a változtatások.

Akik többet keresnek mint a minimálbér kétszerese, nyernek az átalakításokkal, hiszen a 19 százalékos adósáv alsó határa a tervek szerint megemelkedik, így az 1,7 és 3 millió forint közötti éves bruttó jövedelműek adója 17 százalékponttal mérséklődik - magyarázta Madár István.

A legjobban azok járnak, akik körülbelül havi bruttó 250 ezer forintot keresnek; ők éves szinten 200 ezer forinttal magasabb jövedelmet tudnak majd realizálni - fűzte hozzá a portfolio.hu elemzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×