Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Visszautasítja a vádakat az áthelyezett miskolci rendőrkapitány

Visszautasította a rasszista vádakat a volt miskolci rendőrkapitány, aki mellett kiállt a miskolci városvezetés, a helyi Fidesz-KDNP-frakció és a borsod megyei vajda is.

A miskolci rendőri vezetőt az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány az este helyezte más beosztásba egy tegnapi kijelentése miatt. Pásztor Albert tájékoztatóján arról beszélt, hogy a decemberben és januárban Miskolcon történt rablások elkövetői cigány származásúak voltak. Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: miskolci kapitányként nem tiszte cigánybűnözésről beszélni, csak a tényeket sorolja fel.

A kijelentés miatt tiltakozását fejezte ki Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese és Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke is.

A rendőrkapitány áthelyezésének hírére Miskolc főpolgármestere, a helyi Fidesz-KDNP-frakció és a borsodi vajda is hangoztatta: kiáll Pásztor Albert mellett. "Nem értek egyet a kapitány leváltásával, egyeztetést kértem Draskovics Tibor minisztertől, a hétfői megbeszélésen jelen lesz az ORFK és a megyei rendőr-főkapitányság vezetője is" - mondta Káli Sándor, Miskolc első embere.

Pásztor Albert élvezi a városvezetés bizalmát, kiváló szakember - fogalmazott a polgármester, aki az MTI-nek elmondta: tudomása szerint vasárnap szimpátiatüntetés, békés demonstráció lesz Pásztor Albert mellett, amelyen ő is részt vesz. A Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati frakciója szerint Pásztor Albert kapitányságvezető eddigi rendőri munkája mind a civil, mind a szakmai közvélemény előtt elismerést váltott ki.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×