Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Megvámolják az iskolatejpénzt? - lapszemle

Az agrártárca csak 900 millió forintot hajlandó fordítani arra, hogy az iskolákban minden gyerek tejhez jusson, ezért a településeket szegénységi fok szerinti kategóriába sorolja. Az európai jogszabályok szerint ez szabálytalan - írja a Magyar Nemzet.

A Népszabadság arról ír, hogy akár börtönbüntetésre is számíthatnak vasárnaptól azok, akik egy tüntetésen tojásdobálással nyilvánítják ki véleményüket. A hatályba lépő közrendvédelmi csomag célja, hogy védje azokat, akik gyülekezési jogukkal kívánnak élni.

A jogszabály-változások lehetővé teszik, hogy szigorúbban lehessen fellépni a közrend, valamint az igazságszolgáltatási vagy hatósági eljárások megzavarói ellen. Szigorúbban szankcionálhatják a garázdákat, és azokat is, akik nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok tagjait bántalmazzák vagy fenyegetik meg.

Szigorúan büntetik, ha valaki a gyülekezési jogának gyakorlásában akadályoz másokat: a büntetési tétel maximuma ekkor három év. De már az is büntethető, aki ilyesmire csupán készül. Súlyosabb jogkövetkezménye lesz a hatóságok vagy a bíróság munkájának, a közérdekű üzem működésének megzavarása. Az előbbi esetben öt év börtönt is kiszabhatnak, közérdekű üzem megzavarása miatt akár tizenöt év börtön is járhat.

A Magyar Nemzet információi szerint diszkriminálja az oktatási intézmények egy részét, és ezáltal gyerekek tízezreit zárja el az iskolatejtől az agrártárca. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium cselekedete ráadásul jogsértő is, ugyanis nem tartja be az Európai Közösség (EK) iskolatejre vonatkozó rendeletét.

Ha a jogsértés kiderül, az EK akár meg is vonhatja hazánktól az évi egymilliárd forintos támogatást. Ez a pénz azonban önmagában nem elég, ezért az államnak ki kell egészítenie a pénzt annyival, hogy minden gyerek naponta tejhez jusson.

Az agrártárca azonban csak 900 millió forintot hajlandó fordítani erre a célra, ez pedig nem fedezi a költségeket. A FVM ezért olyan rendeletet alkotott, amelyben a településeket szegénységi fok szerinti kategóriába sorolja. Az első csoportba tartozó helységek ingyen kapják a tejet, a második csoportba tartozók fél áron, a harmadik kategóriásak pedig ennél is drágábban. .

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×