Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Hétköznapi apróságokkal a környezet védelméért

Kapcsold ki! címmel indul klímakampány a Külügyminisztérium és az Európai Bizottság támogatásával. A kampány szervezője azt mondta: arra hívják fel a figyelmet, hogy a mindennapi apró szokások megváltoztatásával is komoly energia-megtakarítást érhetünk el.

A négyhetes kommunikációs kampány célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az energia-megtakarításban rejlő mindennapi apróságokra - mondta az InfoRádiónak a Publics Consulting vezetője, aki hozzátette: az akcióban nincs szó nagy beruházásokról, háztartásokat terhelő komoly befektetésekről, hanem olyan apró lépésekről, amelyek az emberek fejében léteznek, és megtehetnék minden nap.

Egriné Matisz Tünde szervező hangoztatta, egyszerű dolgokról van szó: kapcsoljuk ki a tévékészülék stand by állapotát, húzzuk ki a telefontöltőt, ha már nem használjuk, kádban fürdés helyett zuhanyozzunk, fogmosás közben ne engedjük a vizet és javítsuk meg a csapot, ha csöpög.

Ezek valóban apró, hétköznapi és praktikus dolgok, amelyekről mindig érdemes és kell beszélni - hangoztatta a vezető, aki elmondta azt is: a kampány Budapesten és vidéken zajlik. Lesznek vállalati események, de publikus helyszínekre is ellátogatnak, mint például a nagy áruházakhoz, mivel itt tudják legjobban elérni a célcsoportot, a családokat.

Ellátogatnak vidéki iskolákba is, és többnapos gerillaakciókat is szerveznek, ahol az utcákat járva tájékoztatják az embereket arról, mit tehetnek mindennapjaikban a környezet védelmének érdekében.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×