Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Még mindig nincs áram 89 dunántúli településen

Csütörtökön reggel még 89 nyugat-dunántúli településen vagy településrészen szünetelt az áramszolgáltatás - közölte kora reggel az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.

Patay László elmondta: a térségben jelenleg 14 ezer háztartást érint a kimaradás, a legsúlyosabb helyzet továbbra is Zala megyében van, ahol összesen 65 településen okoz problémákat a kedden este kezdődött havazás miatti üzemzavar.

A szakember reményei szerint a délelőtt folyamán a fogyasztók többségénél helyre tudják állítani a szolgáltatást, de a kidőlt oszlopok, elszakadt vezetékek megközelítése egyes helyeken jelentős erőfeszítést kíván. Több helyütt nagyon nehéz a meghibásodások helyszínének megközelítése.

A kedden este kezdődött havazás miatt az első időszakban több mint 52 ezer háztartást érintett a Nyugat-Dunántúlon az áramkimaradás. Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyei településeken szűnt meg vagy szakadozott a szolgáltatás. Több helyen második napja nincs víz, mert az áramhiány miatt nem működnek a szivattyúk, a központi fűtéssel ellátott házakban pedig szintén emiatt nem tudnak fűteni.

Az éjszaka a tűzoltók műszaki mentőgépkocsiján lévő aggregátorral több településen is működésbe hozták a vízkutak szivattyúit, hogy a hálózatba ismét víz kerüljön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×