Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Drasztikusan visszaesik az adóbevétel

A gazdasági válság miatt az önkormányzatok adóbevételének drasztikus visszaesésére lehet számítani, hiszen helyben már annak is örülhetnek, ha a tavalyi szint 80-90 százalékát össze tudják hozni - írja a Népszabadság. A pénzügyi tárca által betervezett helyi iparűzési bevétel nem fog befolyni - mondta a lapnak Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

A TÖOSZ-nál úgy látják, a kérdés inkább az, hogy a 2008-as adó 80-90 százaléka meglesz-e. Ez a kétely felvetődik nemcsak az iparűzési adó, de az építmény- és telekadó esetében is. A TÖOSZ szerint nagyon kevés település tud ma biztosan kalkulálni. Biztosabb bevételre ott lehet számítani, ahol például autópálya-építés zajlik. Azokon a településeken viszont, ahol egy-egy autóipari termelő adja az adóbevételek jó részét, vagy ott, ahol a szolgáltató ágazattól, kereskedőcégektől érkezik a bevétel java, igencsak kétséges a közeljövő.

Megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság (LB) Sopron előző, MSZP-s városvezetésének a Petőfi téri mélygarázs építéséről szóló szerződését; a döntésről a Magyar Nemzet számol be. Az LB ezzel a döntésével felülírta a győri ítélőtábla másodfokú határozatát. Tavaly nyáron az ítélőtábla kimondta: érvényes a mélygarázst építő SPT Kft. és a város önkormányzata közötti szerződés. A napilap kitért arra is, hogy a korábbi szocialista városvezetés ezen kívül még számos kétes szerződést kötött: Walter Dezső, korábbi polgármester néhány nappal a választások előtt több nagy értékű ingatlant pályáztatás nélkül adott el.

A családi pótlék bruttósítása és megadóztatása az egyik kormányzati elképzelés a szociális támogatások átalakítására - írja a Magyar Távirati Irodára hivatkozva az Index. Egyelőre nem döntöttek a módosítás bevezetéséről, a miniszterelnöki tájékoztatóban az esetleges lépés dátuma sem hangzott el. Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a kormány komplex intézkedéseket tervez az adó-, a járulék- és szociális rendszer, illetve a foglalkoztatás területén.

A Fővárosi Közgyűlés ma tárgyalja és a Napi Gazdaság információi szerint el is fogadja a Főtáv javaslatát, s így február elsejétől a budapesti távfűtés díja 1,5 százalékkal, azaz egy átlagos lakás esetében éves szinten 3974 forinttal csökken. Ugyanakkor az alapdíj és a hődíjtételek csökkenése, valamint a kedvezmények ennél jelentősebb, éves szinten 23 ezer forintos - 8,52 százalékos - tényleges költségcsökkentést jelentenek a fogyasztóknak. A Főtáv azt tervezi, hogy áttér az egyenletes díjfizetés rendszerére, amelyről a végső szót a közgyűlés mondja ki februárban. Ennek lényege, hogy a fogyasztók az év 11 hónapjában azonos összegű távhőszámlát fizetnek, míg a 12. hónapban a tényleges fogyasztás szerint kapják a számlát.

Félnek a vendéglátók, hogy a turisták és az étterembe látogatók nemcsak a szálláson vagy az ételeken, de várhatóan a "jatton" is spórolnak az idén. Mivel az elmúlt években jelentősen romlott a hotelek, éttermek jövedelmezősége, a munkavállalók csökkenő borravalóját a munkáltatók nem tudják kompenzálni - olvasható a Világgazdaságban. Emiatt a gyengébb képességű dolgozók maradnak a szakmában. Tavaly négyezren "vallottak" az adóhatóságnak, összesen 1,1 milliárd forintos értékben - ez személyenként 23 ezer forintot jelent havonta.

Sikeres évet zárt az Allianz csoport, amit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány 200 ezer szerződése és az Allianz bank 37 fiókból álló hálózatának százezres ügyfélbázisa is méltán bizonyít - szögezte le a pénzintézet felső vezetése. A Pénzcentrum beszámolója szerint a recesszió kedvezőtlen hatásait a 2008-as év eredményei még nem igazán tükrözik, ezért az Allianz 2009-ben finomhangolással reagál a piac legapróbb rezdülésére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×