Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A parlament feloszlatását kezdeményezi a Fidesz-KDNP

Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék az erről szóló indítványukat - jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc szerint ennél van most fontosabb dolgunk.

A Fidesz és a KDNP szerint a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az új országgyűlési választásokat - mondta a frakcióvezető. Hangsúlyozta, hogy nem kívánják elvitatni a köztársasági elnök jogát, hogy kitűzze az országgyűlési választás időpontját, de ha egyszerre tartanák meg a két voksolást, akkor jelentős költséget lehetne megtakarítani.

Azért március 8-i hatállyal kezdeményezik a parlament feloszlatását, mert egyrészt addig lefolytathatnák ez erről szóló határozati javaslat általános vitáját, másrészt pedig ekkor már a jogszabályban megadott határidőn belül vannak, így a köztársasági elnök, ha jónak látja, akkor kitűzheti a választást az EP-választással egy időpontra.

A Fidesz frakcióvezetője kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy véget kell vetni a mostani "agóniának", szerintük a válságkezeléshez egy, a többség bizalmát bíró, hiteles kormányra van szükség, ehhez pedig új választások kellenek. Navracsics Tibor azt kérte az MDF-től, az SZDSZ-től és a szocialistáktól, hogy ehhez járuljanak hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a parlament feloszlatására irányuló tavaly őszi sikertelen javaslat óta mi változott, Navracsics Tibor azt mondta: ősszel az SZDSZ és az MDF azzal próbálta mentegetni a kormányt támogató szavazatait, hogy ezzel az ország válságból való kilábalását segítik, azonban azóta összeomlott az adótörvény és a költségvetés is, vagyis ezekkel nem került ki az ország a válságból.

A kérdésre, hogy a rendkívüli parlamenti ülésen bent maradnak-e az ülésteremben, illetve borítják-e a menetrendet, ha a frakciók nem támogatják a parlament feloszlatásáról szóló javaslat napirendre vételét, Navracsics Tibor azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc beszéde alatt nem vonulnak ki az ülésteremből, ezt a gesztust megteszik a kormányoldal felé, és bíznak abban, hogy a szocialisták is gesztust gyakorolnak majd.

Hozzátette: a miniszterelnök eddigi nyilatkozatai alapján "egészen rendkívüli" beszédre számítanak, hiszen Gyurcsány Ferenc azt ígérte, hogy pontosan elmondja, hogyan lehet kikerülni a válságból.

Gyurcsány: van fontosabb dolgunk

Gazdasági világválság idején van ennél fontosabb dolgunk: menteni kell a munkahelyeket, segíteni kell azoknak, akik ilyenkor bajba jutnak - így reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Fidesz javaslatára.

Annak érdekében, hogy tartós legyen az ország védekezőképessége, az adó-, a szociális, a foglalkoztatási és az önkormányzati rendszer megújítására van szükség - hangsúlyozta a kormányfő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×