Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Negyvenévesek az egyetemi padsorokban

Nem merik megkövetelni az egyetemek a belépéshez a szakirányú, emelt szintű érettségit. Nemrég tették közzé a TIMSS nemzetközi felmérés eredményét: ebből az derül ki, hogy az általános iskolások fizika-, kémia- és biológiai tudása kiemelkedő. Színvonalesés tehát a középiskolákban következik be, a természettudományi karokra felvett elsőéves egyetemisták tudása ugyanis elkeserítő.

Azért, hogy egyáltalán megtarthassák a felvett hallgatókat, több egyetemen és főiskolán úgynevezett "felzárkóztató kurzusokat" indítanak számukra - írja a Népszabadság. Az ELTE Fizikai Intézetének felzárkóztatásért felelős tanára az okokat keresve megemlítette a természettudományos órák számának csökkenését a közoktatásban, de ide sorolta a bekerülési rendszer hiányosságait is.

Nyelvvizsgákkal ugyanis jelentős pluszpontok szerezhetők, természettudományi szakon elfogadják a középszintű érettségit, akár nem szakirányú tárgyból is. De meg kell említeni az iskolák hiányos felszereltségét is. A közoktatásban tanítók fontosnak tartanák a természettudományos órák számának növelését, és a természettudományos érettségi bevezetését legalább egy tantárgyból.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy kevés a felvételiző, alacsonyak a pontszámok és a meghirdetett egyetemi szakok kétharmadát érdeklődés hiányában el sem tudják indítani. A kudarcnak két eredője lehet: az egyik, hogy a diákok nem tartják fontosnak a mesterképzés elvégzését, azt gondolják, az alapképzés elegendő a munkába álláshoz. Az alapképzés munkaerő-piaci értékéről egyelőre nincsenek tapasztalatok, hiszen az első végzősök csak most jönnek ki az iskolákból. A másik ok a tanulmányi költségek drasztikus emelkedése.

A jelentkezők csaknem fele betöltötte 29. életévét, több mint 10 százalékuk pedig a 43-at is. A felvételizők több mint kétharmada esti, levelezős vagy távoktatásos képzésre jelentkezett, így ugyanis lehet dolgozni az iskola mellett, és megkereshetők a horribilis tanulmányi költségek. Kiábrándító a ponthatárok elemzése is. Szinte alig van olyan alapképzés vagy felsőfokú szakképzés, ahova 200 pont feletti eredmény kell a bekerüléshez - a maximális 480 pontból. A mesterképzéseket vizsgálva lesújtó, hogy a 100 pontos maximum pontszám mellett sok helyen elegendő 30-40 pont is a bekerüléshez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×