Infostart.hu
eur:
359.58
usd:
309.3
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

"A cégeknél mintha kényszerfeladat lenne az adakozás"

A világgazdasági válság miatt a cégek kevesebbet fordítanak adományozásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet lelkész-igazgatója, aki hozzátette, hogy a magánemberek esetében ez nem mondható el.

Már az idei évben is több tízezer ember adományozott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, de az lenne a legjobb, ha még többen csatlakoznának - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet lelkész-igazgatója, aki az eddigiek alapján úgy látja, a magánszemélyek részéről nem csökken az adományozási kedv.

Lehel László hozzátette: a cégek esetében egyértelmű visszaesés tapasztalható. Néhány egy-két éves cég az év második felében elpártolt az adakozástól, és ez kétségtelenül a pénzügyi-gazdasági válsággal indokolható.

Ez azért elgondolkodtató, mert a magánszemélyek is megérzik a válságot - mondta a lelkész, aki szerint az embereknél az erkölcsi erő nagyobb, főleg azoknál, akik már átéltek krízist, és tudják a súlyát annak, mit jelent segítséget adni és kapni. Úgy véli, a cégeknél mintha kényszerfeladat lenne az adakozás, aminek azonban morális felelősségnek kell lennie.

Lehel László elmondta azt is: idén a legkisebb adomány 300, a legnagyobb pedig egymillió forint volt magánszemélyektől.

Vannak erősebb segélyszervezetek

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet lelkész-igazgatója hangsúlyozta: évi négy-ötszáz millió forintot fordítanak külföldi missziókra. A pénz nagy részét nemzetközi, főleg európai uniós pályázatokon nyerik, így tudják finanszírozni a projekteket, és ez teszi lehetővé, hogy egy helyszínen tartósan jelen legyen a szervezet - Afganisztánban például már hét-nyolc éve segítenek.

Lehel László ugyanakkor hangsúlyozta: nem mennek a világ minden tájára, próbálják a kaukázusi és közép-ázsiai térségbe koncentrálni erőiket, mert ahogy fogalmazott, vannak sokkal erősebb segélyszervezetek, amelyek gyorsabban ott tudnak lenni az adott térségben.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×