Infostart.hu
eur:
363.76
usd:
323.65
bux:
147230.88
2026. november 4. szerda Károly

Alább adta a MÁV, de nincs megállapodás

Folytatódik a vasutassztrájk, miután a délutáni egyeztetésen nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között sem a sztrájkolók követeléseiről, sem az elégséges szolgáltatásról.

Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a tárgyalás után hangsúlyozta: újabb ajánlatot tettek a még elégséges szolgáltatásra, eszerint a korábban kért 724 vonat helyett 506 vonat elindítását javasolták.

Ez azt jelentené, hogy csúcsidőszakban az elővárosban naponta 3-4 vonat, a nagyobb forgalmú fővonalakon naponta reggel és este 2-2 vonatpár, a kisebb forgalmú vonalakon reggel és este 1-1 vonatpár közlekedne.

Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke azt mondta, ha a szakszervezet elfogadná a MÁV-START ajánlatát, akkor a még elégséges szolgáltatásban közlekedő 506 vonat december 23-án, kedden üzemkezdettől tudna forgalomba állni.

Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke azt mondta: tanulmányozzák az ajánlatot, és a vasárnap délután 5 órakor kezdődő egyeztetésen adnak választ. Hozzátette: az egyeztetés utolsó percében kapták meg az újabb ajánlatot a még elégséges szolgáltatásról, addig a korábbiról tárgyaltak.

A sztrájkbizottság a szombati egyeztetés után mérlegeli a helyzetet és dönt a további lépésről.

Korábban a MÁV közölte: javult a vasúti közlekedés helyzete Budapest környékén, bár a Keleti és a Déli Pályaudvar továbbra sem működik. A Nyugatiból indulnak vonatok.

A VDSZSZ elnöke tegnap délután azt mondta: elképzelhető, hogy karácsonykor is folytatják a sztrájkot. Gaskó István korábban még úgy nyilatkozott: nem akarják megzavarni az ünnepet, így december 24-én, 25-én és 26-án várhatóan menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Az elégséges szolgáltatással kapcsolatban a szakszervezet eddig az 1995-ben a sztrájk idejére kötött elégséges szolgáltatáshoz ragaszkodott, amely reggel és este egy-egy vonat közlekedtetését tenné lehetővé (ez 372 szerelvényt jelent), továbbá a szakszervezet hozzájárulna a fővárosi elővárosban további 20 vonat indításához is.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×