Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tovább dagad a botrány Pécsett

Beperelte a pécsi önkormányzatot a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program volt főigazgatója: Mészáros András ügyvédje útján juttatta el keresetét a Baranya Megyei Bírósághoz csütörtökön.

Mészáros András elmondta: azért fordult bírósághoz, mert jogtalannak tartja felmentését, ezért korábban kötött szerződése lejártáig, 2010 végéig igényt tart a fizetésére és nem vagyoni kártérítésre is.

A volt főigazgató a fizetésével és juttatásaival kapcsolatban a közelmúltban megjelent sajtóhírekre reagálva azt mondta, hogy erről csak akkor lehet valós képet kapni, ha ezeket a költségeket összehasonlítják más, hasonló pozícióban, hasonló intenzitással dolgozó vezető fizetésével és juttatásaival. Úgy vélte: a jövedelme és költségtérítései firtatásakor célszerű azt is megvizsgálni, mit hozott ő a városnak, a programnak, mi volt a munkája eredménye.

Az Új Dunántúli Napló november 20-án írt arról, hogy sokba kerültek a program irányító szervezete, a Pécs2010 Menedzsment Központ közelmúltban menesztett vezetői, akik milliós fizetésük mellett tetemes telefonköltséget produkáltak és lakhatási támogatást is igénybe vettek. A lap szerint Mészáros András másfél milliós havi fizetése mellett idén júniusban 1,2 millió forintos sikerdíjat vehetett át, tizenhat hónap alatt 2,6 millió forint telefon- és internetszámlát produkált, emellett havi 120 ezer forint lakhatási támogatást is kapott.

Mészáros András csütörtökön az MTI-nek cáfolta, hogy lakhatási támogatást kapott volna. Azt mondta, a lakása bérletét maga fizette.

A főigazgatót október 9-én mentette fel posztjáról a pécsi közgyűlés. A lépést a Mészáros András iránti bizalomvesztéssel, a beruházások késlekedésével, szponzorációs bevételek elmaradásával és azzal indokolták, hogy nem javult a program társadalmi megítélése, Pécs nem tudott kilépni az EKF-előkészületekhez köthető "negatív hírspirálból".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×