Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Törvénytelen a 13. havi nyugdíj eltörlése?

Normakontrollt kérnek a fegyveres és rendvédelmi dolgozók a 13. havi nyugdíjakról szóló törvény kapcsán, szakszervezetük ezért Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul. Kónya Péter szakszervezeti elnök elmondta: a fegyveres szervezeteknél dolgozók esetében 57 év a kötelező nyugdíjkorhatár, így ezreket érint hátrányosan az, hogy a törvény a 62 év alattiaktól elveszi a juttatást.

Az Országgyűlés kedden fogadta el a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximalizálást. A módosítás értelmében 2009-től csak azoknak jár az összeg, akik betöltötték a 62 éves nyugdíjkorhatárt.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) közölte: sérelmezik, hogy az elfogadott törvény alapján megvonják minden, a 62. életévét be nem töltött nyugdíjas 13. havi járandóságát. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak elmondta: a korhatárt kifogásolják, mivel a fegyveres és rendvédelmi szférában dolgozók esetében 57 év az öregségi nyugdíjhatár, vagyis a rendelet hátrányosan érinti az itt foglalkoztatottakat.

Kónya Péter hozzátette: problémát jelent az is, hogy amíg a 62 év alatti rokkantnyugdíjasok megkapják a 13. havi nyugdíjat, azok a 62 évnél fiatalabb rendőrök, tűzoltók és katonák, akik munka közben sérülnek meg, szolgálati nyugállományba kerülnek, nem jogosultak a 13. havi illetményre.

A szakszervezeti elnök szerint az elfogadott törvény több tízezer embert érint hátrányosan, hiszen a rendszerváltást követően a 150 ezres magyar hadsereget 20 ezer fősre építették le, az utóbbi években pedig sokan vonultak nyugállományba a rendőrségtől és a tűzoltóságtól is.

Mivel a törvényben foglaltak veszélyeztetik a jogbiztonságot, és kimerítik a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmát, normakontrollt kérnek, ehhez pedig Sólyom László köztársasági elnöktől várnak segítséget.

Kónya Péter hangsúlyozta: a szombati demonstráción követelni fogják a 13. havi nyugdíjak megőrzését.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×