Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Megerősítik a töltéseket a Mura mentén

A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2,6 milliárd forintos ráfordítással fejlesztik a Mura árvízvédelmi rendszerét - közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Nádor István elmondta: az árvízvédelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy a kiépített létesítmények nyújtják a legnagyobb biztonságot.

A Murán az árvízvédelmi rendszert az 1972-es árvizet követő években fejlesztették utoljára, ami jelenleg is látható a folyó jobb partján.

Kiss György műszaki koordinátor elmondta, hogy az építési munkák során a folyó szinte teljes hosszában 3 méterről 4 méterre szélesítik a töltéskoronát, csaknem 30 kilométeres szakaszon magasítják a töltést, 2 kilométeren pedig a töltés altalaját erősítik meg.

A töltéstest növelésével a 21 zsilipet hozzá kell majd igazítani töltéshez. A kivitelezés várhatóan 2011-ben kezdődik el és 2014-ben fejeződik be.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×