Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.92
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

November 1.: nem lesznek nyitva az üzletek, de moziba mehetünk

Néhány kivételtől eltekintve minden bolt zárva lesz mindenszentek napján. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: a munka törvénykönyve szerint csak azok az üzletek lehetnek nyitva, ahol a tulajdonos áll be a pult mögé.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak elmondta: az üzletek nyitva tartását két törvény szabályozza. Az egyik a kereskedelmi törvény, amely szerint a kereskedő határozhatja meg a nyitva tartást, ám a munka törvénykönyve korlátozást tartalmaz: piros betűs ünnepnapokon nem foglalkoztatható alkalmazott.

Mindez azt jelenti, hogy idén november 1-jén, vagyis szombaton zárva lesznek az üzletek. Lesznek azonban kivételek: a benzinkutak, az édesség- és virágboltok, az éjjelnappali kisüzletek, a kiemelt idegenforgalmi helyek értékesítő helyei, illetve a mozik, a szórakozó- és vendéglátóhelyek nyitva lesznek.

Az ünnep után vasárnap azok az üzletek, amelyek a hét utolsó napján egyébként is nyitva tartanak, változatlan renddel fogadják a vásárlókat.

Vámos György hangsúlyozta: ha bármilyen változás van a nyitva tartásban, arról tájékoztatni kell a vásárlót, vagyis a tulajdonosoknak kötelező kiírniuk a bejáratra a nyitva tartás rendjét.

Az éjjelnappali üzletekre is vonatkoznak a munka törvénykönyvének előírásai, a gyakorlat azonban az, hogy az ilyen kis üzletekben maga a tulajdonos vagy a kisegítő családtagok dolgoznak, mert ezt ők megtehetik piros betűs ünnepnapon is - tette hozzá a kereskedelmi szövetség főtitkára.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×