Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

"A miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette a felelősségét"

Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével, az MDF bocsánatkérést várt, a KDNP szerint a kormányfő hiénák karmaiba löki Magyarországot. Az ellenzéki pártok Gyurcsány Ferenc Magyar Televíziónak adott interjújára reagáltak.

Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével - mondta Gulyás József ügyvivő a távirati irodának, reagálva a miniszterelnök szavaira. Szerinte nem azért volt szükség a hitel-megállapodás megkötésére, mert a kormány az utóbbi időben jól tette a dolgát, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert "a Magyar Köztársaság kormányai nem tettek meg mindent azért, hogy csökkentsék a gazdaság és a költségvetési politika sebezhetőségét".

Hozzátette, a kormányfő által ismertetett intézkedéscsomag nem elegendő. Megjegyezte, hogy a hitel-megállapodást üdvözlik, de sajnálják, hogy nem kaptak róla a kellő időben és kellő mértékű tájékoztatást, és eddig az érdemi egyeztetés is elmaradt.

A Magyar Demokrata Fórum csalódott, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első mondata a Magyar Televízióban nem a bocsánatkérés volt - mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke kiemelte: a miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette felelősségét arra nézve, hogy ilyen nehéz helyzetbe került az ország.

Véleménye szerint félrevezették az országot akkor, mikor 2002-ben az MSZP a Fidesszel együtt megszavazta a 100 napos programot, amely, mint mondta, elindította a költségvetést a lejtőn. A pártelnök szerint akkor is félrevezették az országot, mikor a hatéves, rossz, elhibázott szocialista-liberális kormányzással még tetézték a bajt, és akkor is, mikor egy elhibázott, cinikus 2006-os ígéretkampányt folytattak, mely köszönő viszonyban sem volt a magyar valósággal.

Patetikus színházi előadásnak nevezte Gyurcsány Ferenc Magyar Televíziónak adott interjúját a KDNP szóvivője. Halász Zsuzsa szerint ebből az derült ki, hogy a miniszterelnök, Veres János és Bajnai Gordon mentették meg Magyarországot, holott mindegyikük tevékenyen részt vett abban, hogy az ország oda jutott, ahol ma van.

A KDNP úgy látja, hogy a készenléti hitelre egyáltalán nem lett volna szükség, hiszen - az OTP elemzőinek véleménye szerint - a Magyar Nemzeti Bank valutatartaléka elegendő lett volna az adósságszolgálat biztonsági tartalékaként.

Halász Zsuzsa szerint Gyurcsány Ferenc "hiénák karmaiba löki Magyarországot, és még unokáinkat is eladósítja". A KDNP szóvivője azt mondta, arcátlan, hogy ezt a lépést Gyurcsány Ferenc hazafias tettnek tünteti fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×