Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

"Magyarország ismét csak előbbre jár a mezőnynél"

Magyarországon széles körben elterjedt vélemény, hogy az ország rossz úton jár, abban azonban csekély az egyetértés, hogy pontosan min kellene változtatni - állítja a Financial Times a magyarországi helyzet elemzésével foglalkozó mellékletében.

A londoni gazdasági napilap Magyarország-mellékletében emlékeztet arra, hogy még a mérsékelt egészségügyi reformot is megtorpedózta a tavaszi népszavazás. A magyar kormány a jelek szerint felismerte, hogy nem tud mélyreható jóléti reformokat végrehajtani erőteljes lakossági ellenállás nélkül - írta a Financial Times.

Közben az is kérdés, hogy a szocialisták víziója az emberarcú kapitalizmusról túlélheti-e azt a pénzügyi vihart, amelyet a szabadpiacnak a Nyugaton pártolt szélsőségesebb változata zúdított az országra. A szocialisták víziója még egy hónappal ezelőtt is ellentmondott volna az akkori időknek, most azonban, hogy már az amerikai és a brit kormány is tőkével segíti ki a bankokat, és vitatottá vált a minimális állam ideológiája, lehet, hogy Magyarország ismét csak előbbre jár a mezőnynél - fogalmaz a londoni gazdaság lap.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erről az újságnak azt mondta, Magyarország a középutat választotta a kapitalizmus szabadjára engedett angolszász változata és az erős állami szerepet és robusztus gazdasági növekedést vegyítő skandináv modell között.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy az államháztartási hiányadatok "nagyon ígéretesek".

A Fidesz alelnöke ugyanakkor a brit lapnak arról beszélt, hogy a szocialisták elvesztették a reformok áthajtásához szükséges hitelességet. Ha a másik oldalt az emberek hitelesebbnek találják, akkor könnyebb megvalósítani egy programot, mondta Varga Mihály, aki szerint bizonyos hozzáállásokban egyetlen kormány sem tud egy-két év alatt változást elérni, de legalább el lehet indítani egy folyamatot, példát lehet állítani.

A lap arról is beszámol, hogy a két éve kirobbant utcai erőszakot mára egyfajta fáradt népi elégedetlenség váltotta fel, és hogy a diplomatákat, befektetőket aggasztja a lappangó erőszak, ami időnként például a romák ellen kitör, valamint a szélsőjobboldali kis félkatonai szerveződés is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×