Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.01
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Csaba László: A párbeszéd nem segít, új kormány kell!

Csaba László közgazdász szerint a jelenlegi válság megítélésében nem lehet racionális alapokról kiindulni, annak ugyanis nagyon sok lélektani tényezője van. A Közép-európai Egyetem tanára az InfoRádiónak azt mondta: szükséges a kormányváltás; olyan új kabinet kell, amelynek az ország gazdaságának rendbehozatalára szól a felhatalmazása.

Ami jelenleg Magyarországon a pénzpiacon zajlik, nem más, mint pánikreakció - mondta az InfoRádióban Csaba László közgazdász.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaság alapjai erősek és a nemzeti bank is jelentős valutatartalékokkal rendelkezik, ennek ellenére sokan nem racionálisan, sőt saját érdekük ellenére cselekszenek.

Ilyenkor nem lehet a közgazdaságtan alapjául szolgáló racionális várakozásokból kiindulni. Csaba László szerint az állam is bizonyos szempontból túlreagálja a helyzetet a teljes betétgarancia biztosításával, hozzátette azonban: ha a piac szereplői nem racionálisan lépnek, nem lehet tudni pontosan, mi a jó válasz.

Ilyenkor át kell adni a terepet a lélektan ismerőinek - fogalmazott a gazdasági szakember.

Hogy mi a jó megoldás egy ilyen helyzetben: az adócsökkentés vagy a megszorítás? Csaba László úgy véli: a kettő nem zárja ki egymást. Mint mondta, ha az állam elhatározná például, hogy 12 százalékponttal csökkenti a kiadásait, azzal jelentős köztehercsökkentésnek ágyazna meg.

Ezt azonban egy olyan kormány teheti meg, amely felhatalmazást kap a radikális változtatásokra. Úgy látja: ehhez nem elég egy kormányfőváltás. Olyan kormány kell, amelynek a mandátuma nem rövid távú népszerűségének növelésére, hanem az ország gazdaságának rendbetételére szól.

A szombaton tartandó nemzeti csúcs kapcsán Csaba László azt mondta: krízis esetében az embereknek is arra van szükségük a személyes életükben, hogy kibeszéljék a problémáikat, de mindez nem elégséges. Valódi cselekvésre van szükség.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×