Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
326.09
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Elhunyt Albert Györgyi

Negyvennégy éves korában elhunyt Albert Györgyi. Az újságíró, riporter a II. kerületi Frankel Leó utcában, egy taxiban elvesztette az eszméletét, a mentők közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteniük az életét. A halál oka egyelőre ismeretlen.

Albert Györgyi 1964-ben született Budapesten, a Magyar Rádióban kezdett dolgozni, volt az Ötödik Sebesség és a Táskarádió szerkesztő-műsorvezetője és a Krónika riportere.

A Magyar Televízióban 1992-ig a Mozi Top 10, 1991 és 1993 között A Reggel szerkesztő-műsorvezetője, 1994-től 1996-ig a Nap-kelte és a Múzsa műsorvezetője, a Stúdió magazin számára készített tudósításokat filmfesztiválokról, 1998-tól az MTV női, divat- és kulturális műsoraiban volt riporter, 1999-ben a Total Film című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. 2003-ban a Nemzeti Színház sajtószóvivőjeként tevékenykedett, azt követően szabadúszóként, sajtó- és pr-menedzserként dolgozott. Több alkalommal közvetített az Oscar-díjak átadásáról.

Magánéletét feltáró könyveivel tett szert a korábbinál szélesebb ismertségre. Miért pont én? - A depresszió szorításában című könyvében nyíltan beszámolt lelki problémáiról, míg a Miért pont ők? - A férfiak fogságában című önéletrajzi könyvében válásairól, szeretőiről és abortuszairól vallott.

A közelmúltban a Tv2 Hal a tortán című műsorában szerepelt, blogjában két hete még költözéséről és új lakásáról írt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×