Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.63
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

A rendőrség lezárásokkal készül a Tarka magyarra

A rendőrség lezárja az Andrássy út bekötő utcáit a szombati Tarka magyar című rendezvény biztosítása során, a résztvevők csak az Erzsébet téren és a Hősök terén csatlakozhatnak a rendezvényhez - mondta Bozsó Zoltán ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány közrendvédelmi helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Bozsó Zoltán elmondta, hogy a rendőrség "megfelelő létszámban" vesz részt a demonstráció biztosításában.

Tafferner Éva őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nem merült fel olyan információ, hogy bárki ellendemonstrációra vagy a demonstráció megzavarására készülne.

Bozsó Zoltán elmondta: az "Összefogás az erőszak ellen" nevű civil tömörülés még augusztusban jelentette be a rendőrségen, hogy október 4-én az Erzsébet térről a Hősök terére vonulva kívánnak demonstrációt tartani. Szeptember 29-én, hétfőn pedig egy magánszemély jelentett be szintén vonulásos demonstrációt ugyancsak az Andrássy útra.

A rendőrség mindkét esetben lefolytatta az egyeztetéseket, és tudomásul vette a bejelentéseket. A magánszemély azonban visszavonta a bejelentését, így a BRFK adatai szerint csak egy vonulásos rendezvény lesz szombaton a fővárosban.

A résztvevők az Erzsébet téren gyülekeznek, onnan rendőri biztosítás mellett vonulnak az Andrássy úton a Hősök terére, ahol megtartják rendezvényüket.

A rendőrség felkészült rá, hogy a lehető legkisebb korlátozással oldja meg a rendezvény biztosítását - mondta az ezredes. Bozsó Zoltán hangsúlyozta: a szervezőkkel mindenben megegyeztek, a biztonsági intézkedésekről írásbeli megállapodást kötöttek.

A rendőrség megállási és közlekedési tilalmat vezet be az Andrássy út környezetében péntektől, a zárások a bekötőutcákban lesznek, és nem az Andrássy úton. Az ezredes megjegyezte: arra törekszenek, hogy a lehető legrövidebb ideig korlátozzák a közlekedők mozgását, és ahogy vonulnak a demonstrálók, a lehető leggyorsabban visszaadják a közlekedőknek a lezárt területeket.

Útközben nem lehet csatlakozni

A rendezvény helyszínére az Erzsébet téren és a Hősök terén lehet csatlakozni, útközben erre nem lesz lehetőség. Ez vonatkozik a média képviselőire is, akiknek előzetesen regisztrálniuk kell a rendőrségen.

Mindazok, akiknek dolguk van a lezárt területen - ott élnek, dolgoznak, színházba, esküvőre tartanak - egy ellenőrzés után eljuthatnak a megfelelő helyszínekre, és - mint Bozsó Zoltán mondta - "a rendőrség toleránsan és rugalmasan fogja ezt kezelni".

Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője az MTI-nek pénteken telefonon elmondta: ha a rendőrség úgy látja, hogy a demonstráció biztosítására kordonállítás szükséges, elfogadják azt.

A megmozdulást szervező civil szervezetek nevében hangsúlyozta azt is, hogy felhívják a rendezvényre érkezők figyelmét, a menethez csatlakozni csak az Erzsébet téren lehet, de aki útközben úgy dönt, hogy nem vonul tovább, elhagyhatja a rendőrség által biztosított Andrássy utat, viszont belépni a felvonulók közé nem lehet, még az újságíróknak sem.

A Tarka magyar elnevezésű rendezvényt, amelynek nyilatkozatát mind az öt parlamenti párt elnöke aláírta, több tucatnyi civil szervezet kezdeményezte. A civil jogvédő, meleg, roma és zsidó szervezetek véleménye szerint megálljt kell parancsolni a kisebbségeket érő atrocitásoknak, a kirekesztésnek, a gyűlölködésnek, az erőszak minden formájának. A megmozdulást az Erőszakmentesség világnapjához kapcsolódóan szervezik, az erőszak minden formáját következetesen elvető legendás indiai politikus, Mahatma Gandhi születésének évfordulóján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×