Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Simicskó István: Szilvásy György kicselezte a jogszabályokat

Politikai célokra használja fel a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter az úgynevezett lehallgatási-megfigyelési ügyet az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint. Simicskó István az InfoRádiónak azt mondta: Szilvásy György kicselezte a jogszabályokat: ha már nem tájékoztatta a lehallgatásról az érintett politikusokat vagy a szakbizottságot, akkor 72 órán belül meg kellett volna semmisíteni a rájuk vonatkozó hangfelvételeket.

Haladéktalanul értesítenie kell a titkosszolgálatokért felelős miniszternek az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok egy képviselőre vagy a vele közös háztartásban élőre vonatkozóan információgyűjtésbe kezdenek vagy folytatnak - mondta az InfoRádiónak a testület kereszténydemokrata elnöke.

Simicskó István hozzátette: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény emellett azt is kimondja, hogy amennyiben olyan információk merülnek fel, amelyek nem relevánsak az ügyben - például a megfigyelt kapcsolati rendszerébe belép egy országgyűlési képviselő -, azokat 72 órán belül meg kell semmisíteni.

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke, Tóth Károly, miután meghallgatta Szilvásy Györgyöt, kijelentette, hogy a lehallgatási ügy elsősorban gazdasági, és nem politikai. Simicskó István szerint ez nem így van, hiszen a parlament hétfői ülésén az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői napirend előtti felszólalásaikban épp e témáról beszéltek, a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős miniszter államtitkára pedig - szokatlan módon - három alkalommal is reagált az elhangzottakra.

Elvi kérdés

Simicskó István úgy véli, a kormány - és benne Szilvásy György - nem veszi komolyan a törvényhozó-ellenőrző hatalmat, az pedig, hogy a szakbizottság javaslata ellenére Laborc Sándor került a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, arcul vágása a parlamenti demokráciának.

A bizottság elnöke hozzátette: mostanra okafogyottá vált a testület összeghívása a lehallgatási-megfigyelési ügyben, hiszen az már az igazságszolgáltatás fázisába lépett.

Arra a kérdésre, hogy a fideszes és kereszténydemokrata tagok miért nem voltak ott bizottság ezzel foglalkozó ülésén, Simicskó István elmondta: politikai színjátéknak tartja a mostani ügyet, amiben - a testület komolyságát és tekintélyét védendő - nem szeretnének részt venni.

Ez egy fontos elvi álláspont, amit csak a távolmaradással tudunk kifejezni, más eszközünk nincsen - hangsúlyozta Simicskó István, hozzátéve: ha a lehallgatási üggyel kapcsolatos ülésre bementek volna, félresöpörték volna az elveiket.

Hanganyag: Németh Zoltán

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×