Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kivonultak a Fidesz képviselői a zárszámadás vitájáról

Kivonultak a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról a Fidesz frakció jelenlévő tagjai kedden este, mivel Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerint a kormány nem tud elszámolni az államháztartási hiány pontos adatairól.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent pontosításából kiderült, hogy a 2007-es államháztartási hiány a kormány által mondott 5,5 százaléknál fél százalékkal kisebb lett.

A Fidesz volt pénzügyminisztere felszólalásában azt kezdeményezte, hogy mindezek miatt napolják el a 2007-es zárszámadásról szóló általános vitát, azonban az ülést vezető alelnök a házbizottsághoz utalta ezt az ügyrendi javaslatot.

Varga Mihály szerint a zárszámadási vita mindaddig nem folytatható, ameddig a kormány pontos magyarázatot nem ad a statisztikai hivatal módosítására.

Az előző évi államháztartási hiány pontosítása nélkül a jövő évi költségvetés tervezését sem lehet elkezdeni - fűzte hozzá.

Varga Mihály az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében is hangsúlyozta: "hatalmasat tévedett a Pénzügyminisztérium a 2007-es államháztartási hiányadatok és a gazdasági növekedési adatok tekintetében - ez derült ki a KSH legújabb számításaiból."

Mint írta, a zárszámadási vitában Keller László államtitkár nem tudott magyarázatot adni a történtekre, ezt követően a Fidesz kivonult az ülésteremből, mert a vita folytatása ilyen körülmények között értelmetlen és felelőtlen lett volna.

A Fidesz a házbizottság csütörtöki ülésén kezdeményezi, hogy a kérdés tisztázásáig az Országgyűlés függessze fel a 2007-es zárszámadási törvényjavaslat vitáját - olvasható a közleményben.

Keller László (MSZP) felszólalásában éles hangon utasította vissza az általános vita elnapolására tett kísérletet. A pénzügyi államtitkár szerint Varga Mihály felvetése csupán a Fidesz újabb, a figyelem elterelésére szolgáló propagandája.

A pénzügyi államtitkár zárszavában kitérve Varga Mihály javaslatára azt mondta: megítélése szerint elfogadhatatlan ez a magatartás, felelős politikus ilyen lépéseket nem tehet, hiszen volt pénzügyminiszterként Varga Mihálynak tisztában kell lennie, hogy a zárszámadást hogyan állítják össze.

Leszögezte: a benyújtott törvényjavaslat - amely elszámol a 2007-es költségvetéséről - egyértelműen rögzíti, hogy a központi költségvetésnek milyen bevételi és milyen kiadási teljesülése volt, és így milyen hiánnyal zárult a 2007-es év.

Közölte: a hiány mértékét nem százalékban, hanem nominális értékben határozza meg, ez 1398,1 milliárd forint. A KSH most nyilvánosságra hozott korrekciója ezt az értéket egyetlen forinttal nem érinti.

Mint mondta, a költségvetés indoklási részében szerepel: az államháztartás eredményszemléletű GDP arányos hiánya az előirányzott 6,8 százalékkal szemben 5,5 százalék lett, ami az előző évhez képest több mint 3,5 százalékpontos, az elsődleges egyenlegben közel 4 százalékpontos egyenleg javulást jelent.

Megjegyezte: az indoklásban megjelölt értéket nem a Pénzügyminisztérium, hanem a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi tárca közösen állapítja meg.

Magyarázatként elmondta: míg a KSH most megjelent adata az EU módszertan szerinti, eredmény szemléletű hiányszám, addig a zárszámadásban szereplő mérleg és egyenleg pénzforgalmi szemléletű adat.

Míg a pénzforgalmi szemléletű adat az év zárásakor szinte azonnal rendelkezésre áll, addig az EU-s módszertan szerinti egyenleg több mint egy év elteltével, többszöri értékelés következtében alakul ki. Így a korábbi 5,5 százalékos érték valamint a most nyilvánosságra hozott öt százalékos GDP arányos hiány is még mindig előzetes adatnak tekinthető.

A KSH most azért csökkentette fél százalékponttal a 2007-es hiányszámot, mert bizonyos tételeket - gabonaintervenciós kiadásokat, beruházási ráfordításokat - átértékelt. A tényleges költés ezeknél a tételeknél 2007-ben megtörtént, de az EU módszertana ezek egy részét a 2007-et megelőző évekre számolta el.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×