A koalíciós szakítást követő hónapokban nem látszott tisztán, vajon Gyurcsány Ferenc milyen elvek szerint fogja folytatni a kormányzást: megmarad a 2006-ban megkezdett szakpolitikai kormányzásnál, vagy a sajátos helyzet miatt a nagypolitikai témákra kíván fókuszálni - írja elemzésében Bozóky Tamás.

A kormányfő politikai karrierjében mindig is ennek a két irányelvnek a folyamatos és tudatos váltakozása figyelhető meg. Kérdés viszont, hogy parlamenti többség hiányában van-e egyáltalán választási lehetősége, és ha igen, melyik mellett kénytelen dönteni. Megegyezés című írása - a már sokat elemzett adótémán túl - erre a kérdésre is választ kíván adni: úgy tűnik, a kormányfő ismét váltásra készül.

Kényszerű váltás

Gyurcsány Ferenc politikai pályája kezdetén, Medgyessy Péter tanácsadójaként, egy új szociáldemokrácia alapjait kívánta megfogalmazni, és ebbe az irányba instruálta Medgyessy Péter akkori miniszterelnök-jelöltet, későbbi miniszterelnököt is.

2004-ben aztán Gyurcsány, már kormányfőként - pártjával kötött kompromisszumos megoldásként - leginkább szakpolitikai elemekre koncentrált, egészen a 2006-os választási kampányig. A 2006 tavaszán megjelent Új Magyarország kormányprogramban aztán részben újabb trendváltásnak lehetünk tanúi: amellett, hogy a program - a műfajból adódóan - konkrét szakpolitikai irányokat rögzít, Gyurcsány ismét társadalom- és kormányzásfilozófiai elveket, ha tetszik, víziókat vázol föl. Azonban a szeptemberi események nyomán újfent váltásra kényszerült a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd kiszivárgása okozta hitelességi és bizalmi válságot követően, legitimációjának alapjait ismételten a szakpolitikai kormányzásban találta meg. Az elsősorban az oktatást, az egészségügyet és az államigazgatást érintő nagy ívű reformokat rohamléptekben kezdte el megvalósítani a balliberális kormányzat, miközben fél szemét folyamatosan a költségvetés stabilitásán kellett tartani.

A valóban megkerülhetetlen államreformok azonban a szükséges társadalmi egyeztetés és párbeszéd nélkül, valamint a kellően megalapozott közép és hosszú távú stratégia hiánya miatt akadozva és következetlenül valósultak meg. A márciusi népszavazás pedig bebizonyította, a társadalom nem támogatja a kormányzat elképzeléseit. A fojtogató helyzet végül a koalíció felbomlását eredményezte.

Az eltűnt kormányprogram nyomában

A szakítást követően ismételten felvetődött, vajon milyen kormányzási elvet fog ezúttal Gyurcsány Ferenc megvalósítani. Persze várható következménye volt a történteknek, hogy a kisebbségi kormány szakít a konfrontatív reformkormányzással, mivel minden egyes elképzeléséhez külön meg kell majd szereznie a parlamenti többséget.

Ugyanakkor maguk az elképzelések is tisztázatlanok voltak, hiszen az egypárti kabinet láthatóan nem is követ semmiféle kormányprogramot: sem a tavaszi, sem pedig az őszi parlamenti üléseken eddig nem kerültek napirendre olyan javaslatok, amelyek valóban törést okoztak, netalán veszélyeztették volna a kisebbségi kormány létét.

A jelek arra utalnak, hogy a szakpolitikai kormányzáshoz nincs is meg a kellő mozgástere, de a politikai akarata sem a kormánynak. Nem érzékelhető - még kormánykommunikáció szintjén sem -, hogy a háttérben törvényjavaslatokat előkészítő munkálatok zajlanak.

Vizsgáljuk csak meg, mondjuk a korábban reflektorfénybe helyezett minisztériumok működését: nem találjuk szinte semmi nyomát a korábban elkezdett reformlendületnek, nem értesülünk új jogszabályokról, rendeletekről, a kormányzati honlapok minden esetben szegényes információkkal szolgálnak csupán - írja az elemzés.

A viszonylag nagy médiavisszhangot kiváltó, a kormány cselekvőképességét bizonyító projektek (mint pl. a Nemzeti Iskolafejlesztési Program vagy az járóbeteg-ellátó központok építése) pedig többnyire csak a 2007-2013 közötti időszakban lehívható uniós pályázati források felhasználását jelentik. Azaz hiányoznak a komoly sajtóvisszhangot kiváltó, akár konfrontációt is eredményezhető nagy horderejű javaslatok.

Kitörési kísérletek

Az elmúlt öt hónap bizonyítja, hogy így, parlamenti többség híján is zavartalanul lehet kormányozni, hiszen mindeddig sem de jure, sem de facto nem került veszélybe Gyurcsány kormánya. Ez a fajta kvázi-kormányzás politikailag mindössze egy akadályba ütközhet: a költségvetési törvénybe.

A valódi tét tehát a költségvetési törvény megszavazása. Ennek érdekében született meg Gyurcsány Ferenc Megegyezése, amely azonban sem céljában, sem tartalmában nem felel meg egy kormányprogram kritériumainak. A minisztériumi apparátusok tájékoztatásában ennek következtében nyoma sincs annak, hogy a cselekvési tervben megfogalmazott programok és tervek kidolgozásához egyáltalán hozzáfogtak volna.

Viszont rendkívül érdekes, miként próbálja a miniszterelnök a beszűkült mozgástérben újrapozícionálnia kormányát: Gyurcsány elfordul az utóbbi két évben gyakorolt szakpolitikai kormányzási elvtől, és egy új, a társadalom és a politikum kölcsönös alkalmazkodásán alapuló partnerséget igyekszik fölvázolni. Gyurcsány Ferenc azonban mindeddig nem volt képes új kormányzási irányvonaláról társadalmi párbeszédet kezdeményezni.

Az őszi parlamenti ülésszak legutóbbi eseményei azonban azt is előrevetítik, hogy a vegetatív kormányzásból való kitörés lehetőségét a kormányfő a szakpolitikai kormányzásban sem fogja megtalálni. Az öt hónapja kisebbségben lévő szocialisták első igazán konfrontatív törvényjavaslata - amely nem számíthat egyértelműen ellenzéki szavazatokra - a Robin Hood adót tartalmazó intézkedéscsomag (a globális kihívások persze kényszerítik is a kormányt valamiféle beavatkozásra). A javaslat a nem központi tarifákkal dolgozó energiacégre 8 százalékos különadó kivetését, valamint a lakossági távhőfogyasztók támogatását tartalmazza. Szakpolitikai tehetetlenség

Egyedül a - szocialisták szerint is csak fájdalomcsillapításra alkalmas - Robin Hood-adó törvénybe foglalásának vélhető kudarca miatt érdekes ez a történet - vélekedik írásában Bozóky. Úgy véli, az eset a kisebbségi kormány szakpolitikai tehetetlenségének valódi leképezése: nemhogy a megkezdett reformokat, strukturális átalakításokat nem tudja elkezdeni a kormány, de még egy olyan "egyszerűbb" szakpolitikai kérdést sem tud keresztül vinni a parlamenten, amely közvetlenül nem is képzi részét a költségvetésről szóló vitának. Gyurcsány Ferenc tehát nemcsak szimbolikus és társadalmi kérdésekben nem tud nyomást gyakorolni, de még szakpolitikai kormányzást sem tud érdemben folytatni.

A Robin Hood adó történetén keresztül érzékelhető, hogy a kormányfő üres cselekvési térbe került: amellett, hogy a Megegyezéssel nem sikerült megalapoznia a közéleti diskurzusban az általa fölvázolt partnerállam vízióját, így Õszöd óta nem bír nagypolitikai kormányzást folytatni; parlamenti többség híján még a szakpolitikákra redukált kormányzásra is képtelennek bizonyul.

Mindezekből a kisebbségi kormányzás jövője is prognosztizálható: akár megszavazza a jövő évi költségvetést az országgyűlés, akár nem, a Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi kormány csak ad hoc szövetségek létrehozására lesz képes, az átgondolt és kidolgozott stratégia (program) alapú kormányzásra viszont aligha.

A kisebbségi kormány eddigi magyarországi működése beigazolta, hogy létét nem fenyegeti veszély, a kormány egészen a költségvetési törvény megszavazásáig politikailag stabil maradhat. Ám a fontosabb törvényjavaslatok elfogadásához nincs meg sem benne, sem pedig a magát konstruktívnak nevező ellenzékben a politikai akarat, így a jelenlegi konfrontatív politikai kultúrában a kormány érdemi munkát nem tud folytatni. Ma valójában csak vegetatív kormányzásról beszélhetünk - fejezi be elemzését Bozóky Tamás.