Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Átadták a Megyeri hidat, délután megindulhat a forgalom - képek

Várhatóan kedden délutántól haladhat át a forgalom a Megyeri hídon, amely 5 részből áll és 1.862 méter hosszban köti össze a 2. és a 11. számú főutat. A hidat hivatalosan délelőtt tízkor adták át, beszédet mondott Gyurcsány Ferenc kormányfő mellett Demszky Gábor budapesti főpolgármester is.

Az avató előtti tájékoztatón Reményik Kálmán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt mindig az átadás előtti napon adja ki a hatóság, így a hétfői engedélykiadásban "nem volt semmi újdonság".

Az ideiglenes engedély is megszokott, az autópályák fele még mindig ilyennel üzemel - tette hozzá. Megjegyezte: ennek semmi köze ahhoz, hogy néhány önkormányzat nem járult hozzá a forgalomba helyezéshez.

Az építés során 16 ezer látogatója volt a hídnak - mondta Windisch László létesítményvezető a tájékoztatón. Rapkay Kálmán, a Hídépítő Zrt. igazgatója pedig azt idézte fel, hogy 170 éve, 1838. szeptember közepén írták alá az első magyar Duna-híd, a Lánchíd építési szerződését.

A 63 milliárd forint adófizetői pénz biztosan jó helyre került - mondta beszédében a miniszterelnök, és felidézte azt, hogy a két hete átadott M0 keleti szektor jelentősen csillapította a Hungária körút forgalmát és könnyebbé tette az ott lakók életét. Üdvözölte az építők gesztusát, hogy a híd tényleges elkészültétől egy hónapig díszkivilágításban tartják a hidat, sőt még a villanyszámlát is fizetik.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2003-tól ez a negyedik új híd. Az előzők Szekszárdon, Dunaújvárosban, és Köröshegyen épültek.

Demszky Gábor kiemelte, hogy Budapesten 5 millió forint az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), amely háromszorosa az országosnak, az első félévben, a fővárosban 12 százalék volt a gazdasági növekedés, tehát az infrastrukturális beruházások a növekvő gazdaságból megtérülnek.

Beszélt arról is, hogy a Szabadság híd felújítása az év végére elkészül, míg a Margit híd felújítása 2010 nyarára fejeződik be. Akkor indulhat az Aquincumi híd építése, amely nem az agglomerációt, hanem Buda és Pest két északi kerületének az összeköttetését szolgálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×