Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Elhunyt Antal László közgazdász

Hatvanöt éves korában elhunyt Antal László közgazdász - tudatta a család szombaton a távirati irodával.

Antal László 1943. január 22-én született Budapesten. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatott tanulmányokat pénzügy szakon. A diploma megszerzése, 1967 után a Pénzügyminisztériumban dolgozott a Pénzügyi Szemle című szakfolyóirat szerkesztőjeként, majd miniszteri tanácsosként. 1977-1987. között a Pénzügykutató Intézet tudományos osztályvezetője, 1987-1988-ban igazgatóhelyettese volt. 1989-ben kinevezték miniszterhelyettessé.

1990-ben a Konjunktúra- és Piackutató Intézet tudományos főmunkatársa, 1992-ben a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki tanácsadója lett. 1990-ben alapító tagja volt a Közép-európai Gazdaságkutató és Tanácsadó Kft-nek.

1997 óta különböző intézményeknél tevékenykedett: elnöke volt a Budapesti Pénzügyi Központ Rt. felügyelőbizottságának, tagja volt az MTA Pénzügytani Bizottságának, a Napi Gazdaság című gazdasági napilap szerkesztőbizottságának, elnöke volt a Magyar Közgazdasági Társaság pénzügyi szakosztályának.

A rendszerváltás idején közreműködött az Új Márciusi Front megalakításában. Az 1994-es, 1998-as és 2006-os parlamenti választásokon a Szabad Demokraták Szövetsége országos listáján szerepelt.

Antal László 1986-ban nyerte el a közgazdaság-tudomány kandidátusa címet. Egyike volt a magyarországi rendszerváltás reformközgazdászainak, közreműködött a Fordulat és reform című tanulmány elkészítésében. Tudományos publikációiban kiemelten foglalkozott a magyarországi tőkeáramlás, valamint a fenntartható növekedés témakörével. Oktatói tevékenysége során az utóbbi években részt vett doktoranduszok képzésében a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karán

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×