Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.24
bux:
145741.86
2026. november 2. hétfő Achilles

Többfrontos harc a privatizáció ellen

A nemzeti vagyon megmentéséért és a privatizáció leállításáért tartottak demonstrációt civil szervezetek Budapesten, a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai parkban. A KDNP elnöke ugyancsak a magánosítás ellen emelt szót.

A tüntetésen - amelyet az Élőlánc Magyarországért, az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület, a Professzorok Batthyány Köre, valamint több magánember hirdetett meg - elfogadtak egy kiáltványt. Ebben azt követelik, hogy az állami vagyonról szóló törvényt helyezzék hatályon kívül, és fogadjanak el egy új vagyontörvényt, de addig is a kormány függessze fel a privatizációt.

A nyilatkozatot eljuttatják az Országgyűlésnek, a kormánynak és a Pénzügyminisztériumnak. A demonstráción mintegy háromszázan vettek részt.

A KDNP is a privatizáció ellen

A további privatizáció felfüggesztésére szólította fel a kormányt a Kereszténydemokrata Néppárt. Semjén Zsolt, a párt elnöke és frakcióvezetője a KDNP pécsi kihelyezett frakcióülése után azt mondta: tudomása szerint már zajlik az energiaellátó rendszerek, valamint a vízkészletek kezelése miatt fontos vízművek magánosításának előkészítése, ez pedig alapvetően érinti az embereket, és beláthatatlan következményei lennének.

A politikus hangsúlyozta: ha a KDNP kormányzati pozícióba kerül, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosság alapvető ellátását érintő privatizációs ügyleteket felülvizsgálja.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×