Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Gyurcsány leszámol a magyar öszvérrel

A parlamenti pártok programjait hiányolja az MSZP elnöke. Gyurcsány Ferenc a párt politikai évadnyitóján azt mondta: ma egyedül a szocialistáknak van leírt, rendezett és vitára alkalmas programja. A miniszterelnök szerint a következő két évben már érzékelhető lesz az elmúlt két év küzdelmének az eredménye.

A szocialista párt elnöke parlamenti támogatást kért a két hete publikált Megegyezés című programhoz. Gyurcsány Ferenc az MSZP politikai évadnyitó munkaértekezletén hiányolta a többi politikai erő elképzelését, szerinte pedig a hallgatás most nemhogy nem kifizetődő, de kártékony is.

"Ma leírt programmal kizárólag az MSZP rendelkezik. Mások azt mondják, szeretnének többet, erősebbet, nagyobbat, szebbet, radikálisabbat, kisebbet. Ez jó, de mit? Mit, drága kollégák? Tessék megmondani. Akinek annyira fontos a népfenség elve, aki állandóan a népre hivatkozik, az ne bennünket biztasson bátrabb politikára, hanem maga ne legyen olyan gyáva, hogy nem meri megmondani, hogy mit akar" - fogalmazott a pártelnök-miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar választópolgárok sokasága a magyar öszvér illúziójában él. A pártelnök kifejtette: nem lehet egyszerre olyan magas fizetéseket adni, mint Dániában, és olyan kevés adót fizetni, mint Írországban. Szerinte sokan ezt várják a kormánytól. A miniszterelnök mindettől függetlenül azt mondta, a terheket mérsékelni kell.

"Adócsökkentésre szükség van, sőt, a lehető legnagyobb adócsökkentésre van szükség. Minden egyes lépésnél azt kell megvizsgálni, hogy az adócsökkentésnek a másik oldalon mi a szociális ára. Ez nem csak helyes mérlegelés, ez az egyetlen lehetséges mérlegelés" - vélekedett a kormányfő.

Az MSZP elnöke hosszasan sorolta a párt vélt érdemeit, és a kormány eddigi intézkedéseit. A miniszterelnök hangsúlyozta: a legnehezebb két éven már túl van az ország, a következő két esztendőben már tömegesen lehet majd érzékelni a megszorítások hozadékait. Gyurcsány Ferenc ezért kér támogatást a szerinte nyugodt gyarapodás programjához.

A kormányfő elismerte, hogy amíg a politikai rivális populizmusa ellen küzdöttek, gyakran ütöttek meg elitista hangot. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP megtanulta, hogy jobban kell hallani és érteni az ország hangját.

Az MSZP országos választmányának elnöke a munkaértekezleten kijelentette, hogy ellentétben a Fidesszel, a szocialisták nem a szabadcsapatokkal, hanem az SZDSZ-szel szeretnének megállapodni. Simon Gábor azt mondta, a szocialista pártban mindenki úgy gondolja, hogy a politikai együttműködés nem olyan, mint egy rossz kabát, amit csak le kell venni, a politikai együttműködés kötelezi a feleket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×