Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.37
bux:
145561.78
2026. november 2. hétfő Achilles

"Az SZDSZ érdeke az időhúzás"

Még sokáig fennmaradhat a jelenlegi politikai patthelyzet a Századvég Alapítvány igazgatója szerint. Giró-Szász András politikai elemző az InfoRádiónak azt mondta: az időhúzás az SZDSZ érdeke, ugyanis a karakterüket csak így alakíthatják ki. A Méltányosság Politikai Elemző Központ politológusa szerint hétfőn már kiderül, hogy az SZDSZ ellenzéki vagy kvázi ellenzéki párt.

Az SZDSZ elsőszámú forgatókönyve ebben a vitában az, hogy mozgósítsa azokat, akik korábban a pártra szavaztak, de ma már nem a szabad demokratákat támogatják - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány igazgatója.

Giró-Szász András úgy véli: a szabaddemokraták érdeke, hogy minél több idő teljen el a kormányból való kilépésük és a következő parlamenti választás között, mert politikai ellenfeleik a kampányban összemoshatják őket az MSZP-vel.

Szerinte az SZDSZ-nek és az MDF-nek is fontos lenne: ha előrehozott választásokat tartanak, akkor az egybeessen a jövő júniusában esedékes Európai Parlamenti választással.

Politikai kommunikációnak tartja a liberális párt véleményét, miszerint a jelenlegi patthelyzetet minél előbb meg kell oldani. A politikai elemző szerint ugyanis az SZDSZ szavazatszerzési stratégiája az időhúzás, mert ezt arculatuk erősítése érdekében a saját hasznukra tudják fordítani.

SZDSZ: ellenzéki vagy kvázi ellenzéki párt?

A korábbiakhoz képest változott a helyzet: most már egyértelműen programvita zajlik az MSZP és az SZDSZ között - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikai Elemző Központ munkatársa, aki szerint a két párt álláspontja érezhetően közeledik egymáshoz.

Pétervári Zsolt úgy véli: a programvitában egy radikális piacelvű és egy államelvű logika csap össze. Az előbbi képviselője az SZDSZ, amelynek korábbi 2 ezermilliárd feletti kiadáscsökkentési elképzelése mára ezer milliárdosra finomodott.

A mostani patthelyzet feloldásának kulcsát a liberális párt kezében látja a politológus, mert az SZDSZ dönti el, hogy az MDF által szerdán kezdeményezett parlament-feloszlatási javaslathoz csatlakozik-e, vagy az MSZP felé mozdul el. Jelenleg ez utóbbi történik - hangsúlyozta az elemző.

Már hétfőn fény derülhet az SZDSZ választására, akkor kerül ugyanis a Házbizottság elé az MDF parlament feloszlatására vonatkozó javaslata. Pétervári Zsolt szerint ha ehhez akkor nem csatlakozik az SZDSZ, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a szocialistákhoz közeledik.

Hétfőn derül ki, hogy az SZDSZ ellenzéki vagy kvázi ellenzéki párt, amely kívülről támogatja a kisebbségi kabinetet - fogalmazott a politikai elemző.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már a várandósság alatt, az anya oltásán keresztül jutnának védelemhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×