Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
325.19
bux:
145557.14
2026. november 2. hétfő Achilles

Nyolc év után emelnék a taxitarifákat

Tervek szerint 240-ről 260 forintra emelnék a taxik hatósági tarifájának maximális összegét. Erről tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet, majd várhatóan szeptember végén a Fővárosi Közgyűlés is. A tarifa maximális összegét legutóbb nyolc éve emelték.

A Főpolgármesteri Kabinet kedden tárgyalt a hatósági taxitarifák emeléséről, aminek maximális értékét a Fővárosi Közgyűlés határozza meg.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara taxis szakmai kollégiumának vezetője az InfoRádiónak elmondta: legutóbb 2000-ben szabták meg az árakat. Akkor 240 forintban határozták meg a kilométerdíj maximális összegét.

Sipeki József hozzátette: nyolc évvel ezelőtt a taxitársaságok 120 forint körüli díjjal működtek, tehát akkor még nagy volt a játékterük, mára viszont a taxisok már gyakorlatilag elérték a 240 forintos plafont.

Ha az új tarifákat a kabinet és a közgyűlés jóváhagyja, az alapdíj 500, míg a kilométerdíj 260 forintra emelkedne.

Az alapdíjnál a taxisoknak 200 forintos mozgásterük van. Ez a díj a taxisok tiszta bevétele, és ezzel tudják kompenzálni a kilométerdíjnál kiesett bevételt.

Sipeki József elmondta: az áremelés kompromisszumos javaslat, mivel a politikai pártok kihátráltak a tarifák megváltoztatása mögül.

Hangsúlyozta: garanciát kérnek a fővárostól, hogy a legközelebbi módosításra nem kell nyolc évet várni.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

Átrendeződés a hazai luxusingatlan-piacon: mi történt a vevőkkel?

A magyar luxusingatlan-piac sokáig az emelkedő árakról, a szűk kínálatról és az eladói pozíció erősségéről szólt, az elmúlt időszakban azonban fordulat kezdődött. A vevők továbbra is jelen vannak, van tőke a piacon, de egyre tudatosabban keresik a jó belépési pontokat, miközben sok fejlesztő még a korábbi árstruktúrában gondolkodik. A high-end és luxusszegmensben ráadásul különösen nehéz pontos képet kapni a valódi árakról, mert a tranzakciók jelentős része diszkréten, off-market zajlik. A Portfolio Business Podcast új adásában arról beszélgettünk, hol kezdődik ma a luxus Magyarországon, mit keresnek a vevők, és miért válhat kulcskérdéssé az újraárazás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×