Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Faképnél hagyja Gyöngyöst a gumigyár - a nap legfontosabb hírei

Újabb magyar ezüstérem született a pekingi olimpián, Gyöngyös helyett új helyszínt keres gumigyárának az indiai Apollo Tyres, csak jövőre állhatnak forgalomba az új szerelvények a 2-es metró vonalán - a nap legfontosabb hírei.

Olimpiai eredmények

Újabb magyar ezüstérem született a pekingi olimpián. A hatodik versenynapon Fodor Zoltán 84 kilogrammos kötöttfogású birkózó lett második. Korábban az úszó Cseh László szerzett két ezüstérmet, a párbajtőrvívó Mincza-Nébald Ildikó pedig bronzéremmel büszkélkedhet. A cselgáncsozó Hadfi Dániel a 7. helyen végzett, a magyar férfi vízilabda-válogatott pedig a csoportmérkőzések harmadik fordulójában 8-5-re győzött Spanyolország ellen és továbbra is veretlen az olimpián. A 200 méteres mellúszásban Gyurta Dániel ötödik lett, a női 4x200-as gyorsváltó a hatodik helyen ért célba. Szellő Imre győzelemmel mutatkozott be a 81 kilogrammos ökölvívók között és bejutott a negyeddöntőbe, míg a kötöttfogású birkózók versenyében Deák Bárdos Mihály és Virág Lajos kiesett. A sportlövő Igaly Diána nem jutott döntőbe női skeetben; a címvédő a 13. helyen végzett. Az olimpiai teniszverseny negyeddöntőjében búcsúzott a még világelső svájci Roger Federer, a nőknél pedig az amerikai Serena Williams. Az éremtáblázaton Kína elhúzott az Egyesült Államoktól; a házigazdák 22 arannyal állnak az élen, míg az amerikaiak 10-nél tartanak. A harmadik helyen álló Németország eddig hét elsőséget gyűjtött be.

Gyurcsány Pekingben

Pekingben Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel tárgyalt a magyar kormányfő. Gyurcsány Ferenc közölte: Kína egyfajta kulturális és gazdasági hídfőállásként tekint Magyarországra, és ezt a lehetőséget a kormány szeretné kiaknázni. A miniszterelnök délelőtt az olimpiai központi létesítményekben járt, ahol elsőként a magyar vonatkozású úszószámokat tekintette meg.

"Birodalmi erőpolitika"

Egyértelmű állásfoglalást vár a magyar kormánytól a dél-oszét konfliktus ügyében a Fidesz elnöke. Orbán Viktor az InfoRádióban azt mondta: az orosz csapatok birodalmi szemléletű erőpolitikát valósítottak meg, amire a hidegháború vége óta nem volt példa. Közben a dél-oszét konfliktus miatt Grúzia kilépett a Független Államok Közösségéből.

Növekvő gazdaság

2,2 százalékkal nőtt egy év alatt a bruttó hazai termék a második negyedévi adatok szerint. A naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők 1,9 százalékos GDP-növekedést vártak a második negyedévre. Viszlát, Gyöngyös!

Gyöngyös helyett új helyszínt keres gumigyárának Magyarországon, vagy más európai országban az indiai Apollo Tyres. A vállalat az indoklás szerint azért döntött így, mert túlságosan elhúzódnak a beruházással összefüggő adminisztratív eljárások. Korábban a Fidesz - környezetvédelmi okokra hivatkozva - helyi népszavazást kezdeményezett a beruházás megakadályozása érdekében. Az Apollo Tyres 200 millió eurót költene a gumiabroncsgyárra; a beruházás 900 új munkahelyet jelentett volna Gyöngyösön.

Jelentős OTP-nyereség

A második negyedévben 74 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el az OTP Bankcsoport a közzétett gyorsjelentés szerint; ez éves szinten 46,6 százalékos növekedést jelent, és jóval meghaladja az elemzői várakozásokat. A nemzetközi szabványok alapján készült jelentés szerint a második negyedévi profit 34,2 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél.

Maradnak a régi szerelvények

Csak jövőre állhatnak forgalomba az új szerelvények a 2-es metró vonalán - erősítette meg a Napi Gazdaság információit a főpolgármester. Demszky Gábor azt mondta: a szerelvényeket szállító cég valószínűleg kötbért fizet majd a késés miatt. Hozzátette: az új kocsik megérkezéséig a jelenlegieket kell javítani és használni.

Négy sávon

Budapesten négysávosra bővült a külső Váci út a Fóti út és a Szilas-patak között. A beruházás csaknem 1,2 milliárd forintba került, ebből 960 millió forintot a kormány adott, a fennmaradó részt pedig a főváros biztosította a felújításhoz kapcsolódó csatornaépítéshez.

Remek termés

Kiemelkedő, 16 millió tonna körüli gabonatermés várható az idén Magyarországon; az agrártárca államtitkára szerint ez igen jó teljesítmény a tavalyi 9,6 millió tonna után. Gőgös Zoltán elmondta: a nyári betakarítású gabonákból 8,6 millió tonna került a magtárakba, kukoricából pedig 8 millió tonna termésre lehet számítani. Hozzátette: őszi búzából az idén 5,6 millió tonnát arattak. Magyarország 1,5 millió tonna búzát exportálhat az idén.

Miniszteri gyász

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter 15 éves fia a hétfői, szentendrei baleset egyik halálos áldozata - erősítette meg a tárca. A minisztérium a család érzéseire hivatkozva további részleteket nem közölt. Szentendre központjában hétfő este egy személyautó kisodródott az egyik éles kanyarban a nagy sebesség miatt, és egy családi ház udvarán állt meg. Az autó 17 éves sofőrje nem sérült meg.

Tragikus baleset

Öt ember meghalt, amikor délután összeütközött egy autó egy személyvonattal Gyöngyösnél. Az áldozatok közül hárman tizenévesek voltak. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője elmondta: a gépkocsi, amelyben öten utaztak, olyan helyen hajtott a sínekre, ahol nincs vasúti átjáró.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×