Változatlan a Magyarországra bejövő működőtőke intenzitása - mondta a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára. Garamhegyi Ábel hozzátette: az idén eddig 43 nagyértékű regisztrált projekt magyarországi megvalósításáról kezdte meg a tárgyalást a tárca. A szakállamtitkár a Daimler-Benz magyarországi befektetésének részleteiről tartott kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: Magyarország - a korábbinál jobb teljesítménnyel - jelenleg a 7. helyen szerepel az európai befektetési célpontok között a befektetői preferenciák, az új munkahelyek és projektek száma alapján. A kormányzati támogatásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: az Európai Unió jóváhagyása előtt nem kíván konkrét számot mondani.
Népszavazást kezdeményezne Monok polgármestere
Országos ügydöntő népszavazás kiírásáért kezdeményezett aláírásgyűjtést a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok polgármestere a szociális segélyezési rendszer átalakítása ügyében. A független Szepessy Zsolt azt mondta: véleménye szerint ez az egy módszer jelenthet megoldást arra, hogy változás történjen egyebek mellett a gyermekvédelmi támogatások kérdésében. A monoki volt az első képviselő-testület, amely rendeletben feltételekhez kötötte a segélyek folyósítását. A település példáját többen követték, a kisebbségi ombudsman azonban törvénysértőnek találta a rendeleteket.
Az Ab-hoz fordulnak a fideszes képviselők
Az Alkotmánybírósághoz fordult három Baranya megyei fideszes országgyűlési képviselő, akik szerint sérti a jogbiztonságot a parlament által június 9-én elfogadott, a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházásokról szóló jogszabály - közölte Pécsett a párt dél-dunántúli igazgatója. Bánki Erik elmondta: Aszódi Pállal és Kékkői Zoltánnal együtt azt kifogásolják, hogy a honvédelmi területeken a beruházó, az engedélyező és a fellebbviteli szint egy kézben összpontosul. Mint mondta: előfordulhat, hogy ha a Honvédelmi Minisztérium építkezni akar, akkor a tárca vezetője bírálja el az építkezéshez szükséges engedélyek kiadását.
Aggályosnak tartja az ombudsman az OPNI bezárását
Alkotmányosan aggályosnak tartja az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása után kialakult helyzetet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté jelentésében hangsúlyozza: a minőségi ellátás helyett minősíthetetlen és szakmai szempontból vállalhatatlan körülményeket teremtettek az átalakítások. Az ombudsman felkérte az egészségügyi minisztert, hogy kezdeményezzen egyeztetést az érintett intézmények és a szakma képviselőinek bevonásával, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának pedig azt javasolja, hogy tűzze napirendre a pszichiátriai, az addiktológiai, valamint a stroke-ellátás helyzetének áttekintését.
Sikeres volt a Múzeumok éjszakája
Ismét megdőlt a látogatói rekord a Múzeumok éjszakáján - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A tárca előzetes adatai szerint az idén több mint 330 ezren vettek részt országszerte a programokon, míg tavaly 235 ezren.
Rendőrségi ellenőrzés a vasúti átjáróknál
Másfél héten át, a vasútőrséggel közösen ellenőrzi a rendőrség a vasúti átjárókra vonatkozó szabályok betartását; a július 3-ig tartó akció célja a közlekedők biztonságának növelése, és a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek megelőzése. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kiemelten ellenőrzik, hogy az autósok betartják-e a vasúti átjárók megközelítésére és az áthaladásra vonatkozó sebesség-előírásokat, és azt is, hogy figyelembe veszik-e a tilos jelzést.
A holland követségre menekült a zimbabwei ellenzék vezetője
Zimbabwéban a hararei holland nagykövetségre menekült az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért nevű szervezet vezetője. Morgan Tsvangirai korábban felszólította a dél-afrikai elnököt és a térség más vezetőit, hogy közvetítsenek közötte és Robert Mugabe zimbabwei elnök között. Az ellenzéki vezető az elnökválasztás második fordulójának elhalasztását javasolta, amelytől ő a kampányt kísérő erőszak miatt már visszalépett. Nem sokkal korábban a brit kormány bejelentette: a továbbiakban nem tekinti Zimbabwe legitim vezetőjének az országot csaknem 3 évtizede irányító Robert Mugabét.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások