Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
320.57
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Budapest-törvénnyel biztosítanák a négyes metró befejezését

Nincs konszenzus a kormánypártok és az ellenzék között az úgynevezett Budapest törvény koncepciójáról. Steiner Pál miniszterelnöki megbízott elmondta: a törvény garantálná, hogy egyes kiemelt beruházásokat - így például a négyes metró építését - kormányváltás után se lehessen leállítani. Ehhez azonban az önkormányzati törvényt kellene módosítani, ami kétharmados támogatást igényel.

Mindenképpen korszerűsíteni kellene az önkormányzati törvénynek a fővárosról szóló fejezetét, amely azt szabályozza, hogy az ország összes más önkormányzatához képest milyen speciális szabályok érvényesek a főváros működésére - mutatott rá Steiner Pál miniszterelnöki megbízott, a fővárosi MSZP-frakció vezetője az InfoRádióban.

Hozzátette: ezt azonban az ellenzék nélkül nem lehet megtenni, mivel a törvény módosításához kétharmados többség szükséges. Sajnos azonban semmilyen egyetértés nem látszik a kormánypártok és az ellenzék között - mondta el a miniszterelnöki megbízott.

Steiner Pál szükségesnek tart egy Budapest-törvényt, ami egyrészt a Budapest-szerződésben szereplő nagy programok törvényi garantálását biztosítaná, másrészt a főváros fenntartható és kiszámítható fejlődését garantálná, és biztosítaná a nagy programok továbbvitelét kormányváltás esetén is.

A nagy uniós programok, reméljük, belekerülnének ebbe a törvénybe - jegyezte meg az MSZP fővárosi frakciójának vezetője, megemlítve a négyes metró, az 1-es és 3-as villamos vonalának meghosszabbítását, vagy éppen a csepeli szennyvíztisztító ügyét, valamint a Szépművészeti Múzeum, a Zeneakadémia és a budai vár fejlesztésének programját.

Hozzátette még: fontos, hogy a törvény teremtsen összhangot például forrásmegosztás esetén bizonyos nagy kérdések elrendezésére, a többi között a közösségi közlekedés finanszírozására, korszerűsítésére, valamint Budapest és az agglomeráció kapcsolatának problematikájára.

Először elkészül a koncepció, utána lehet megírni a normaszöveget. Hogy mikor fogadjuk el a törvényt, az az ellenzék magatartásától függ - zárta szavait Steiner Pál.

Törvény kéne, de...

Szükség lenne egy Budapest törvényre, ám a koalíció által vázolt korábbi elképzelések közül eddig semmi sem valósult meg - reagált a Fidesz fővárosi frakcióvezetoje Steiner Pál szavaira.

Tarlós István elmondta: az ellenzéki pártoknak van saját Budapest-koncepciójuk, amely csak részben egyezik meg a koalíció által kidolgozott tervezettel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarország–Ukrajna 0-1, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Magyarország–Ukrajna 0-1, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszott tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött, majd az ukránok is „feltámadtak”. A 92. percben egy ukránt kiállítottak, majd szinte tömegverekedés tört ki a pályán, Szoboszlai is sárgát kapott. Végül nem sikerült egyenlíteni. Következik hétfőn Észak-Írország, amely Georgiát a 99. percben lőtt góllal verte.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×