Nagy port vert fel több településen a kisebbségi ombudsman keddi kijelentése, amely szerint alkotmány- és cigányellenesek azok a rendeletek, melyekkel egy-egy település közmunkához kötné a szociális juttatások kifizetését.
Kállai Ernő az után nyilatkozott, hogy tanulmányozta az erről szóló önkormányzati rendeleteket, főképp Monokét. Arra a következtetésre jutott, hogy a döntés önkormányzati kényszermunkához vezet.
"Az anyag ugyan három bekezdésben rögzíti, hogy a felvetett problémák függetlenek a nemzeti és etnikai kisebbségi hovatartozástól, ennek ellenére számos megállapítás jelzi, hogy az alapvetően romaellenes, előítéletes szemléletű" - hangsúlyozta az ombudsman.
A polgármester visszautasítja a vádat
Monok független polgármestere sértőnek nevezte az ombudsman megállapításait, és visszautasította a romaellenességgel kapcsolatos vádakat.
Ugyanígy tett Kerepes első embere is. Franka Tibor korábbi újságíró és MIÉP-es, valamint jobbikos politikust az InfoRádió annak kapcsán is kérdezte, hogy az ombudsman szerint a segélyezettekkel megállapodást kell kötni, és meg kell vonni tőlük a segélyt, ha azt nem tartják be.
"Ez csak több áttételen keresztül érvényesülhetne, de nem érvényesül. Van egy munkaközvetítő, ahol a delikvensnek be kellene jelentkeznie, ott kiközvetítik, vagy ha nem, akkor aláírnak egy papírt. Pontosan az történik, hogy ami ma rendszerként működik Magyarországon, az hamis, kijátszható és csalásra alkalmas" - állítja.
Franka Tibor az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy mondja ki: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás csak akkor legyen jogos, ha az igénylőről bebizonyosodik, hogy alkalmatlan a munkavégzésre, vagy nem kap munkát.
Bírálta az ombudsman szavait Sárospatak polgármestere is, az ivádi önkormányzat viszont megosztott a kérdésben.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások