Infostart.hu
eur:
366.13
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Rendőrökkel a gyalogos balesetek ellen

A tanév végéig rendőrök felügyelik az iskolákhoz közeli gyalogátkelőket Budapest 70 legveszélyesebb helyén.

A rendőrség indoklása szerint a vakáció közeledtével egyre figyelmetlenebbek a gyerekek, és az elmúlt hetekben több haláleset is történt a gyalogosátkelőkön.

Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese elmondta: a mintegy száz rendőr és polgárőr fél nyolc körül jelenik meg a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél.

Ahol jelzőlámpa van, ott felügyelnek, ahol nincs, ott átkísérik a gyerekeket, és a forgalmat is szemmel tartják. Ha egy gyalogos vagy autós szabályt sért, akkor a rendőrök bírságot is kiszabnak.

Az Új rend és szabadság kormánybiztosa az InfoRádiónak azt mondta: elképzelhető, hogy 2009 helyett már idén dönthet a kormány a KRESZ olyan módosításáról, amely alapján a gyalogátkelőhely előtt 20 méterrel 30 kilométer per órára kellene lelassítania a járművezetőnek.

Kondorosi Ferenc úgy fogalmazott: ellene van a felindulásból elkövetett jogalkotásnak.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×