Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyors reformokat várnak a vállalkozók

A gazdasági miniszter gyors reformokat, a Fidesz elnöke pedig tíz éven belül egymillió új munkahelyet ígért a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének. Főtitkáruk szerint a változtatásokra mihamarabb szükség van.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter ígéretet tett arra, hogy markáns és minél hamarabbi reformok végrehajtására törekszik - számolt be az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatok Országos Szövetségének főtitkára.

Dávid Ferenc hozzátette: a változtatásoknak minél hamarabb, lehetőleg még fél éven belül meg kell valósulniuk. A szövetség képviselői ezalatt folyamatosan egyeztetnek majd Bajnai Gordonnal a tervezett változtatásokról.

A VOSZ főtitkára fontosnak tartja azt is, hogy a vállalkozók a Széchenyi-kártyához hasonló hitellehetőséghez jussanak.

A Fidesz elnöke a vállalkozókkal folytatott megbeszélésén a legfontosabb feladatként a munkahelyteremtést említette. Orbán Viktor úgy fogalmazott: egy tízéves program keretében egymillió új munkahelyet kell megteremteni.

A megbeszélés kapcsán Dávid Ferenc az InfoRádióban elmondta: ezek között támogatott munkahelyekre is áldozni kellene. Hozzátette: a munkaigényes szektorokban, a többi mellett a szolgáltatás, a vendéglátás és turizmus területén lenne szükség munkahelyekre.

Ha mindez megvalósul, akkor a szakképzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen jelentős hiány lesz a képzett munkaerőből - közölte Dávid Ferenc.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×