Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Kiegészítették a médiakuratóriumok elnökségét és az ORTT-t

Az Országgyűlés hétfőn kiegészítette a médiakuratóriumok elnökségét és az Országos Rádió és Televízió Testületet.

A testületek kiegészítésére azért volt szükség, mert az SZDSZ delegáltjai május elsejétől - a párt koalícióból való kilépésétől - az ellenzéki oldalhoz tartoznak, így a törvény alapján a közmédiumok kuratóriumi elnökségében, illetve az ORTT-ben ismét egyensúlyba kell hozni a két oldal létszámát.

A döntés alapján a most tíztagú testületek közül a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége 14-14, a Duna Televízióé pedig 12 fősre duzzad, az ORTT-be pedig egy plusz tagot választottak.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének kibővítésével a Fidesz és a KDNP nem ért egyet; az ORTT új elnökségi tagjára és a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége kiegészítésére igennel szavazott.

Az ORTT új elnökségi tagjának Gyuricza Pétert választották meg.

A Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségébe Kocsis András Sándort, Egri Oszkárt, Hortobágyi Évát és Nagy Balázst választották. A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségében új tag lett Bereczky Lóránd, Hábetler Helga, Madaras Péter és Bölcskey Károly.

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségébe Takács Ildikót és Halák Lászlót választották meg új tagnak.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×