Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
320.67
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Eszement szabályok a magyar szülészeteken

Komoly gondot okoz az ország szülészetein, hogy csak bizonyos számú újszülött világra segítésére kapnak finanszírozást az intézmények, pedig maguk a szülések nem esnek teljesítménykorlátozás alá. Az újszülött azonban a szülési esemény "eredményének" tekintendő - mondta el az InfoRádiónak a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikájának igazgatója.

Tóth Zoltán kiemelte: a szülészet a magyar egészségügy sikeres ágazata, a szülés előtt, alatt és közvetlenül utána bekövetkezett magzati halálozás országosan 7 ezrelék körüli, a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikája pedig kiemelkedően jó mutatókkal rendelkezik.

Az 500 grammos testsúllyal világra jött újszülöttek 55 százaléka marad életben  Debrecenben a 17 százalékos magyar átlaggal szemben - hangsúlyozta az egyetemi tanár. Ugyanez az arány a 750 grammosoknál 75, illetve 40 százalék, míg az 1000 grammosoknál 95, illetve 70 százalék.

Az egészségügyi reform érintette a szülészet-nőgyógyászatot is, az észak-alföldi régióban például a szülészeti ágyak 44 százalékát szüntették meg - tette hozzá.

A volumenkorlát is érinti a szülészeteket, és noha a szülés eseményére vonatkozóan feloldották az érvényességét, az újszülöttekre - "ami véleményünk szerint a szülés eredménye" - változatlanul érvényes, vagyis adott intézményben csak bizonyos számú újszülöttet lehet világra segíteni finanszírozott formában - fejtette ki a klinikaigazgató az Országos Szülésznői Konferencia előtt.

Tóth Zoltán egy másik problémaként említette, hogy a terhesség alatti intézeti kezelés volumenkorlát alá esik, így ha valaki bekerül egy fenyegető koraszüléssel, és az eset nem végződik szüléssel - vagyis az orvosok jól végezték a munkájukat -, akkor erre érvényes a korlátozás, ha azonban megtörténik a koraszülés, akkor nem.

A cél ugyanakkor az lenne, hogy minél több egészséges újszülöttet tudjunk hazabocsátani - hangsúlyozta a szakember.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×