Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Nem jutott el a tévéelnök jelöléséig a kuratórium

Meg sem kezdte a tévéelnök-jelölést pénteken a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután előző nap a testület szabad demokrata, most pedig szocialista delegáltjai jelentették be, hogy távol maradnak a tanácskozástól.

Az elnökség péntek reggeli bejelentését indokolva Czeglédi László az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz és a KDNP által delegált négy tag annak ellenére hozta előzetesen nyilvánosságra, kit támogatnak a voksoláson, hogy a jelölés titkos, ennek kapcsán pedig kérdésesnek nevezte, hogy komoly-e ellenzéki kurátortársaik elnökválasztási szándéka.

Szavai szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, "az elnökség egy része nem kíván elnököt választani, legalábbis nem látjuk erre vonatkozó szándékát".

A parlament jövő hétfőn dönt a koalíció felbomlása miatt választandó újabb kuratóriumi elnökségi tagokról, márpedig "a törvényes állapot akkor áll elő, amikor az elnökség kiegészült" - mondta Czeglédi László.

A kuratóriumi elnök a testület további teendőire vonatkozó kérdésre azt közölte, "ha nem tudunk elnököt állítani, akkor nem vagyunk képesek ellátni a mandátumunkat".

A médiatörvény szerint ha a kuratóriumi elnökség határidőre nem tud vagy nem akar újabb pályázatot kiírni a közmédium vezetői tisztségére, az a testület feloszlását jelenti. Noha rendszeresen csak második-harmadik-negyedik nekifutásra sikerül közmédiumelnököt választani, csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valamelyik testület "bedöntötte" volna magát.

A Fidesz és a KDNP Havasi Jánost támogatja

A Fidesz és a KDNP delegáltjai nevében Szabó László fideszes kurátor szerdán jelentette be, hogy Havasi Jánost támogatják a pénteki tévéelnök-választáson.

A hat, igen magas színvonalú pályázat közül Havasi Jánoséban látták legjobban érvényesülni a kulturális sokszínűség és a közszolgálatiság szempontjait - mondta akkor magyarázatul Szabó László.

Arról, miért teszik közzé döntésüket két nappal az elnökjelölés és -választás előtt, a fideszes delegált úgy nyilatkozott, "az MTV és a közalapítvány ügyeiben is mindig a maximális nyilvánosság pártján álltunk".

Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy pályázat nélkül újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán, aki 12 év alatt az első olyan elnök volt, aki kitöltötte hivatali idejét.

Az első pályázat végén, február 12-én nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség.

A második, április másodikán zárult menetben 13-an vették meg az induláshoz szükséges csomagot. Közülük hatan adták be a május 5-i határidőig pályamunkájukat: az első körben is nevező hármak - Hammer Ferenc médiakutató, Rudi Zoltán és a korábban az MTV és több kereskedelmi adó menedzsmentjében is helyet kapó Szabó Stein Imre - mindegyike újrázott.

Mellettük a nagyobbik köztévé határon túli szerkesztőségét vezető Havasi János, a műsorvezetősködés után most közgazdasági ismereteket oktató Marcsa Attila, valamint az MTV-ben több vezető tisztséget betöltő Székely Ferenc is sorompóba állt.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×