Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Magyarok a Marson

A hétvégén rendezik a harmadik Magyarok a Marson című vetélkedőt fiataloknak. Az előzetes jelzések szerint legalább 16 csapat vesz részt a versenyen, amelynek győztese részt vehet az Európai Űrügynökség, az ESA Mars-járójának tervezésében. A főszervező az InfoRádiónak elmondta: az először 2006-ban megrendezett verseny legfőbb eredménye, hogy tehetséges fiatalokkal találkoztak.

Vizet kell találniuk a "Marson" a III. Magyar Alkalmazott Tudományok Versenye résztvevőinek: egy terepasztalon úgy kell mozgatniuk marsjárójukat, hogy az képes legyen begyűjteni a folyékony halmazállapotú mintát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének munkatársa.

Vizi Pál hozzátette: a rovereknek egy nyolcszor nyolc méteres terepasztalon kell megtalálniuk a vizet, úgy, hogy az azt irányítók közvetlenül nem, csak a számítógépük monitorján láthatják, milyen is a környezet, hol helyezkednek el a tereptárgyak.

A feladatot tovább nehezíti, hogy a marsjárók - a távolságot szimulálandó - csak 30 másodperces késleltetéssel vezérelhetők - fűzte hozzá a szakértő.

A vetélkedő elindításának célja az volt, hogy a téma iránt érdeklődő fiatalok érdekes mérnöki feladatokat teljesítsenek. A versenyzők önállóan találnak ki olyan dolgokat, amelyek náluk idősebb és tapasztaltabb szakembereknek sem jutnak eszébe - mondta Vizi Pál.

A verseny legfőbb eredménye, hogy olyan fiatalokra bukkantak rá, akiket a komoly, valódi szakmai munkába is be lehet vonni - fűzte hozzá az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének munkatársa.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×