Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.52
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Egyre többen tiltakoznak a zaj és a por miatt Tökölnél

A Miniszterelnöki Hivatal képviselője átvette azt a majdnem 5 ezer aláírást, amellyel a tököli repülőtér környezetében élők az ellen tiltakoznak, hogy a létesítmény nyilvános repülőtérré váljon. Akkor ugyanis a jelenleginél is nagyobb forgalma lenne, márpedig a környékbeliek már így is nehezen viselik a sport és egyéb repülésekkel együtt járó zajt.

Varju László, a térség MSZP-s országgyűlési képviselője az InfoRádióban elmondta: a gazdasági minisztériumban már megkezdődött egy jogszabály-módosítás előkészítése.

A tököli repülőtér jelenleg nem nyilvános fel- és leszállóhely. Ennek ellenére a hatóságok évi 54 ezer le- és felszállást engedélyeztek, holott a tavaly végrehajtott 14 ezer is nagy kellemetlenséget okozott a környéken élőknek, elsősorban a szigethalmiaknak, ugyanis a gépek ezen település felett igen alacsonyan haladnak el.

A helyiek most az egykor a szovjetek által használt létesítmény polgári repülőtérré alakítása ellen tiltakoznak.

Mint azt Varju László elmondta, a repterek átminősítésének kérdése nem csak a Csepel-szigetiek problémája, kérdés ugyanis egyelőre rendezetlen. Az ország számos repterén jelent meg az elmúlt években a sportrepülők sokasága, és a hatalmas zaj és por megkeseríti a helyiek életét.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×