Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

A kereskedelemben is nagy fennakadást okozhat a BKV-sztrájk

A korábbinál nagyobb fennakadást okozhat majd a kereskedelemben a BKV pénteki sztrájkja - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György szerint a biztosra vehető közlekedési dugók miatt nemcsak a vevők és az eladók, hanem az áruszállítók is nehezen, vagy sehogy sem tudnak majd eljutni a boltokba, komolyabb áruhiánnyal azonban nem számolnak.

A korábbi félnapos sztrájk is okozott fennakadást a kereskedelemben, így pénteken, a BKV egész naposra tervezett sztrájkja miatt még nagyobb nehézségekre lehet számítani - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György kifejtette: a múlt hétfői sztrájk miatt akadozott az áruszállítás, és nehezen jutottak be a dolgozók a munkahelyükre. Statisztikában nem kimutatható, de kisebb lehetett a forgalom is, hiszen az embereknek is kevesebb idejük volt a bevásárlásra - tette hozzá.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a péntekre tervezett BKV-sztrájk idején a dolgozók hazajutása is körülményes lehet. Emellett a vásárlási körülményeket nehezíti, hogy az embereknek azzal is kell számolniuk, hogy ők is nehezebb jutnak haza - tette hozzá.

A péntek a legerősebb kereskedési nap, ekkor vásárolják a legtöbb árut, de ez most várhatóan nem így lesz, mert az utazási nehézségek miatt kevesebb idő jut a vásárlásra - emelte ki Vámos György. Arra lehet számítani, hogy sokan csütörtökre hozzák előre, vagy a hétvégére halasztják a bevásárlást - mondta a főtitkár.

Az ellátás biztonságos lesz, az alapvető élelmiszereket pénteken is lehet majd kapni várhatóan, de esetenként előfordul, hogy egy-egy üzletbe nem jut el időben a szállítmány - hangsúlyozta Vámos György.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×