Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
315.5
bux:
153697.86
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Vádemelés a tanárverő szülők ellen

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség az őrhalmi iskolaigazgatót bántalmazó szülők ellen.

Az intézmény vezetőjét azután támadták meg a szülők, hogy a pedagógus máshová ültette fegyelmezetlenül viselkedő ötödikes lányukat.

A gyerek, aki emiatt engedély nélkül hazament, elmondta a történteket a szüleinek, akik azonnal az iskolába siettek és már a folyosón emelt hangon szidalmazták az igazgatót, majd bántalmazták; a pedagógus könnyebben sérült meg.

A vádiratból kiderült, hogy a szülők büntetlen előéletűek, de a férfit a balassagyarmati bíróság 2003-ban két év próbára bocsátotta súlyos testi sértés miatt.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×