eur:
388.43
usd:
360.51
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Mindenki szerint más a hibás a balesetes kislány ügyében

Nincs olyan szájsebészeti ügyelet Budapesten, ahol hétvégén is képesek lennének szakszerűen ellátni egy gyereket - tudta meg az InfoRádió. Egy kislányt öt napig vittek kórházról kórházra a szülei, miután a kilenc éves gyerek leesett a kerékpárjáról, és súlyosan megsérült. Az ÁNTSZ illetékese szerint az orvosok hibáztak, a Semmelweis Egyetem orvos-igazgatója azonban azt mondja, hogy a beutalási rend és a gyerekek ellátására alkalmas szájsebészet csak a hatóság nyilvántartásában létezik. Az InfoRádiónak nyilatkozó szájsebész az elmúlt másfél év kórházbezárásait, a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságának elnöke pedig az ÁNTSZ-t okolja a kialakult helyzetért. Mindenki vizsgálatot ígér.

Betört a szájürege és több foga kifordult egy kilenc éves budapesti kislánynak, aki március 21-én egy kerítésnek hajtott a kerékpárjával Keszthelyen. A szülei már ott és Zalaegerszegen sem találtak orvost, aki vállalta volna a műtétet, ezért Budapestre utaztak, ahol több kórházból elküldték őket, arra hivatkozva, hogy csak felnőtteket tudnak ellátni - számolt be az InfoRádió Fórum című műsorának a kislány édesanyja.

Boksay Rita a Heim Pál, a Bethesda és a Szent János Kórházat, valamint a Szájsebészeti Klinikát is felhívta, de csak egy szájsebészeti ügyeletet talált, a Szent István Kórházban, ott azonban csak felnőtteket látnak el.

Az ügyeletes doktornő fogadta ugyan a családot, mivel azonban nem gyermek-szájsebész, csak nehezen, helyi érzéstelenítés alkalmazásával tudta ellátni a kislányt: bár kiegyenesítette a fogait, azok 5-6 milliméterrel magasabbra kerültek, mint kellett volna.

Szombaton reggel Boksay Rita felhívta egyik fogorvos ismerősét, aki megröntgenezte a gyerek fogait, így kiderült, hogy azokat valóban magasabban rögzítették az eredeti helyüknél. Ez a fogász javasolta az anyukának, hogy hívja fel az egyik Madách téri magánrendelőt, ahol van gyermekellátás. Kiderült azonban, hogy gyermekeket ott csak hétköznap látnak el.

A család vasárnap egy Szentkirályi utcai szakorvoshoz került, aki beutalta a kislányt a szájsebészeti klinikára, ahol azonban az ügyeletes orvos nem tudta ellátni a beteget: legközelebb ott is csak húsvét után, kedden volt gyermekszájsebészet.

Boksay Rita és kislánya kedden délelőtt ismét felkereste a Madách téri rendelőt, ahonnan az illetékes doktornő a Madarász utcai Gyermekkórházba küldte a kislányt. A gyereket ott felvették az osztályra, délután pedig műtéti altatásban megoperálták.

A Bethesda mentegetőzik

A Bethesda Kórház közleményt adott ki, amely szerint az édesanya valóban felhívta őket és gyermekorvosuk a valóságnak megfelelően elmondta neki, hogy nincs szájsebészeti osztályuk. A kórház szerint az édesanya azt nem kérdezte meg, hogy balesetes gyermeket fogadnak-e, de ha megtette volna, akkor az ambulancián ellátták volna a kislányt.

El kellett volna látni

Az ügyeleti rendben nincs gyermekszájsebészet, szájsebészeti ellátás azonban minden nap van: ennek keretében látják el a gyerekeket is - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének munkatársa.

Kálnoki Gyöngyössy István közölte: Boksay Rita kislányát el kellett volna látniuk a szájsebészeknek, akik "teljesen rossz megközelítést alkalmaztak", amikor azt mondták, hogy nem értenek a gyermek-szájsebészethez.

A szakértő szerint nem fordulhatott volna elő, hogy az orvosok, kellő szaktudás hiányában, ne merjék ellátni a kislányt. Külön gyermek-szájsebészet sohasem volt, a kicsiket mindig a felnőtt-szájsebészek látták el - tette hozzá Kálnoki Gyöngyössy István.

"Összehívjuk az érintetteket, megbeszéljük velük a problémát, és határozottan megadjuk az utasítást, hogy mit kell tenni. A beteget nem lehet továbbküldeni" - közölte az ÁNTSZ munkatársa.
Nem egyedi eset

Az InfoRádió Fórum című műsorának riportere egy aggódó apa szerepébe bújva próbálta meg kideríteni, hogy hová kell vinni egy gyereket, aki kitalált történetünk szerint szombaton ráesett az ebédlőasztalra, súlyosan megsérült, és ezért szájsebészre van szüksége.

Először a SOTE Arc- Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáját hívtuk fel, ahol egy férfi azonnal a János Kórházba irányított bennünket. Ott a telefonközpontos és az osztályos nővér sem tudta, hogy ők-e az illetékesek, de kerített egy orvost, aki azt mondta, hogy csak felnőtteket látnak el, tehát menjünk bármelyik gyereksebészetre, csak ne hozzájuk, mert úgysem veszik fel a gyereket.

Végül felhívtuk az éppen az ilyen esetekre kitalált Dr. Info telefonszámát, amelynek ügyeletese a Központi Stomatológiai Intézet Szentkirály utcai fogászati ügyeletére irányított bennünket. Vagyis három helyen háromféle információt kaptunk.

Öt nap után műtötték meg

A kislány édesanyjával március 25-én, beutalás alapján jelentkezett a Madarász utcai Gyermekkórház sebészeti osztályán - mondta az InfoRádiónak az intézmény főorvosa.

Sült Tamás Péter közölte: a gyerek állsérülését összevarrták, és ellátták az alsó ajkán, illetve a nyálkahártya áthajlásánál keletkezett sebeit. A kislánynak fog- és ínysérülése is volt: a középvonalban, az álla fölött két foga nem megfelelő helyzetben állt, emiatt az egyes nyálkahártyarészletek sem fedték pontosan a sérült területet.

A gyereket altatásban műtötték meg, amelynek során eltávolították a csontszilánkokat a fogmederből, helyre rakták a nem megfelelő helyzetben lévő alsó metszőfogakat, majd rögzítették azokat. A kislány panaszmentesen távozott, de sérüléseit továbbra is kezelni kell - tette hozzá a főorvos.

Sült Tamás Péter szerint a kislány sérülése nem igényelt "abszolút sürgősségi ellátást", csak a vérzést kellett elállítani és a sebeket ellátni. A rekonstrukciós műtétet sokszor csak tíz nap után lehet elvégezni, a beteg általános állapotától, illetve az egyéb elszenvedett traumák mértékétől függően - magyarázta a szakértő.

A Madarász utcai Gyermekkórház sebészeti osztályának főorvosa hozzátette: ő csak napokkal a baleset után látta a gyereket, nem tudja, hogy milyen idegrendszeri sérüléseket szerzett, volt-e agyrázkódása, ami miatt el kellett halasztani az ellátását, éppen ezért nem is akart állást foglalni az ügyben.Beutalási rend? Az nem is létezik

Egyetlen orvos sem tudja biztosan, hogy hétvégén hova kell küldeni egy gyereket, akinek szájsebészre van szüksége - ismerte el az InfoRádió megkeresésére a Semmelweis Egyetem orvos-igazgatója.

Jákó Kinga hozzátette: évek óta hiába kérik az egymást váltó egészségügyi minisztereket, hogy szülessen egy beutalási rend, és azt is, hogy a szájsebészeti osztályok ne csak papíron legyenek alkalmasak a gyerekek ellátására.

Az orvos-igazgató szerint ők nem hibáztak a Húsvétkor balesetet szenvedett kislány ügyében, mert a beteg már nem sürgős esetként került hozzájuk, ezért tovább küldhették.

Egy szájsebész megjósolta a bajt

A Németországban praktizáló Seper László szájsebész már októberben arra figyelmeztetett az InfoRádiónak adott interjúban, hogy az elmúlt másfél év kórházbezárásai és intézményösszevonásai miatt tragikus helyzetbe került a magyarországi szájsebészet.

A szakorvos már akkor megjósolta, hogy egy kisgyerek balesete kell majd a közvélemény és a döntéshozók figyelmének felkeltéséhez. Seper László most azt mondja: az egészségügyi rendszer kaotikussá vált, ha egy szülő öt napig nem talál szakorvost a fővárosban.

Hangsúlyozta azonban, hogy a kislányt először megvizsgáló kollégájának el kellett volna látnia a beteget, mert nincs külön gyermek-, és külön felnőtt szájsebészet. (Mint emlékezetes, a konkrét ügyben szereplő orvosok az édesanya állítása szerint és az InfoRádió nyomozása alapján éppen arra hivatkoztak, hogy egy "felnőtt-szájsebész" nem tud gyerekeket ellátni. Ezt az ÁNTSZ illetékese is elfogadhatatlan indoknak minősítette.)

4

A kamara szerint az ÁNTSZ a felelős

A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságának elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy az ÁNTSZ felel az ügyeleti rend kialakításáért, így a hiányosságokért is a hatóság hibáztatható.

Harsányi László szerint elképzelhető, hogy egy szervezési hiba miatt nem volt meg a kórházakban a kislány ellátásához szükséges szaktudás, ápolási lehetőség, és felszerelés.

Az elnök megígérte, hogy az etikai bizottság a következő ülésén napirendre tűzi az öt napig megfelelő ellátás nélkül maradt kislány ügyét, ám hivatalos vizsgálatot csak egy "formailag érvényes panasz" alapján indítanak.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet is vizsgálódik az ügyben - közölte a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában Kovácsy Zsombor, a szervezet elnöke.

Az Egészségügyi Minisztérium az ÁNTSZ-hez irányította stábunkat, a hatóság pedig, amint hallották, összehívja az ügy szereplőit egy megbeszélésre.

Heves megyében sem jobb a helyzet

Egerben vonzáskörzetében sem működik zavartalanul a szájsebészeti ügyelet - értesült az InfoRádió több hallgatótól.

Információnkat megerősítette az egri Markot Ferenc Kórház megbízott orvos-igazgatója. Berhés Istvántól megtudtuk, hogy az intézménynek csak egy szájsebésze van, ezért ha hétvégén kell ellátni valakit, akkor magánorvosokat fizetnek meg, hogy bemenjenek a kórházba. Azonban még így is előfordul, hogy a sérülteket Miskolcra kell küldeniük.

A történetet folytatjuk Fórum című műsorunkban csütörtökön este nyolc órától.

Hanganyag: Herczeg Zsolt és Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×