Infostart.hu
eur:
358.69
usd:
308.44
bux:
132721.12
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Dávid: Elfogyott a levegő Gyurcsány körül

Az MDF elnöke szerint a jelenlegi helyzetet leggyorsabban az MSZP és az SZDSZ tudná megoldani azzal, hogy lemondatja Gyurcsány Ferencet, és új miniszterelnököt jelöl. Dávid Ibolya közölte: az ország érdekeit ez szolgálná leginkább. Az MSZP szóvivője, Nyakó István hangsúlyozta: fontos és üdvözlendő, hogy az MDF nyitott a kormánytól érkező javaslatok támogatására.

Dávid Ibolya kiemelte: a jelenlegi politikai válságot a leggyorsabban az SZDSZ és az MSZP tudná megoldani azzal, hogy Gyurcsány Ferenc lemond és új miniszterelnök veszi át az ország irányítását.

A kormányfőnek be kell látnia, hogy több érv szól a távozása mellett - hangsúlyozta az MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint nem hagyhatjuk, hogy két év megint kicsússzon a kezünkből.

"Úgy tűnik, a kormányfő elveszette a hitelességét, és azt a bizalmat, ami nélkül nem lehet újabb áldozatokat kérni a társadalomtól" - fejtette ki. Az MDF elnöke úgy vélekedett, hogy Gyurcsány Ferenc távozása segíthetné a bizalom helyreállítását.

Az ellenzéki párt vezetője kiemelte: ezért vetették fel, hogy az SZDSZ és az MSZP fontolja meg a miniszterelnök-cserét, hiszen az országnak és a gazdaságnak újabb lendületre van szükség, amihez a szükséges háttér nincs meg Gyurcsány Ferencnél, elfogyott a levegő körülötte.

Dávid Ibolya hangsúlyozta: az MDF nem készül konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtására, de ha más nyújtana be ilyet, az azt feltételezi, hogy két párt koalícióra lépett.

Az MDF elnöke szerint a pénztártörvény eddig ismert szocialista módosításait nem tudják megszavazni, mert számukra elfogadhatatlan, hogy több regionális pénztár felállítását tervezi az MSZP. Az ellenzéki párt ezt pazarlásnak tartja, és úgy véli: elegendő egy Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Nyakó: Ideje dűlőre jutni

Az MSZP szóvivője, Nyakó István szerint fontos és üdvözlendő, hogy az MDF nyitott a kormánytól érkező javaslatok támogatására, ez is az önálló szocialista kormányzás létjogosultságát támasztja alá.

Az MSZP szóvivője közölte: a pénztártörvény elfogadásához még tárgyalni kell az ellenzéki pártokkal vagy a szabad demokratákkal.

Nyakó István azt mondta: a koalíciónak is van még esélye és ideje dűlőre jutni, de nem Gyurcsány Ferenc lemondása árán.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a tőzsdék?

Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a tőzsdék?

Tegnap megérekzett a felpattanás az amerikai tőzsdékre, miután kedvező hírek érkeztek Iránból. A befektetők kiemelten figyelték szerdán az Nvidia első negyedéves gyorsjelentését is, a vállalat pedig ezúttal sem okozott csalódást: bőven verte a várakozásokat. Ezt követően Ázsiában a japán tőzsde pattant nagyot reggel, Európában viszont visszafogott mozgásokat láthatunk. A magyar tőzsdén is óvatos a hangulat, nagyot esett viszont az OTP, ami annak tudható be, hogy mától osztalékszelvény nélkül forognak a bank papírjai. Gazdasági események szempontjából az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzéséreé, illetve beszerzési menedzserindexekre lesz érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×